|
Article on other languages:
|
Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome = szerzett immunhiányos tünetegyüttes) a HIV (Human Immunodeficiency Virus = emberi immunhiány vírusa) által előidézett, gyakorlatilag 100%-os letalitású tünetegyüttes[1], amelyet 1981-ben azonosítottak, de már jóval régebben megjelent. A vírus az immunrendszer sejtjeit, elsősorban a CD4 receptorral rendelkező T-limfocitákat pusztítja. Az immunrendszer fokozatos leromlása elősegíti az oportunista fertőzések és a daganatok megjelenését. A fertőzés után a tünetek általában évekkel (átlagosan 5 évvel) később jelentkeznek, de időközben a fertőzöttek továbbadhatják a vírust. A vírus átadható direkt nyálkahártya kontaktussal vagy különböző testfolyadékok által, mint a vér, ondó, hüvelyváladék, előváladék és anyatej[2][3]. A fertőzés bekövetkezhet közösülés, vérátömlesztés során, fertőzött injekciós tű által, anya és csecsemő között a terhesség, szülés és szoptatás alatt, vagy ha a fent említett folyadékok valamelyike egy nyálkahártya vagy bőr sérüléssel érintkezik. Az AIDS-et 1981. december 1-től jegyzik, mint különálló betegség. A vírus terjedésének menete 1959-ig vezethető vissza. A legtöbb tudós szerint a HIV Fekete-Afrikában alakult ki a XX. század első felében.[4] Ma már pandémiás jellegű. A WHO becslése szerint 2007-ben 33,2 millió ember szenvedett AIDS-ben és 2,1 millió halt bele, amiből 330 ezer gyerek.[5] A fertőzöttek több mint háromnegyede Fekete-Afrikában él.[6] Ma már igen nagy hatékonyságú gyógyszerek léteznek, amelyekkel a vírus szaporodása jelentős mértékben lelassítható. Ezek a gyógyszerek nem gyógyítják meg a HIV-fertőzést, de nagy mértékben lelassítják az immunrendszer pusztulását.[7] A HIV-fertőzés ilyen módon kezelhető krónikus fertőzés.
Betegség szakaszaiA betegség lefolyása öt szakaszra osztható:
A HIV terjedéseA HIV-fertőzés vér, ondó, előváladék, hüvelyváladék és anyatej útján terjed; elsősorban óvszer nélküli közösülés és közös tűvel folytatott injekciós kábítószerhasználat révén. Másodsorban fertőzött vérkészítményből, illetve szülés vagy szoptatás során, de egy nyílt seb minden helyzetben veszélyes lehet. A fertőzést 8 hét elteltével lehet kimutatni. A fertőzés utáni nyolc héten belül végzett teszt (szűrés) ritka esetben ál-negatív eredményt adhat: a vírus hatására termelődő ellenanyagot még nem tudják kimutatni, azonban a vizsgált személy fertőzött és fertőző. Ebben az időszakban vehető észre az immunsejtek számának megnövekedése. Elméletileg a vírus sejtekbe való beágyazódása előtt elpusztítható, erre azonban az időkorlát (körülbelül 72 óra) valamint a folyamatos mutációk miatt kicsi az esély. A jelenlegi gyógyszerkombinációkkal – fegyelmezett szedés mellett – számottevően meg lehet hosszabbítani a fertőzöttek életét. KezeléseA betegség kezelésére ún. „gyógyszerkoktélokat”, kombinációs terápiát alkalmaznak, vagyis az alábbi szerek különféle szempontok szerint összeállított kombinációját:
A kezelés az immunrendszer leépülése ellen irányul, a vírus elleni védekezés sokkal nehezebb feladat a nagyfokú, akár egy egyénben is megfigyelhető variabilitás miatt. A vírus nagyon gyorsan és könnyen mutálódik, alkalmazkodik a gyógyszerekhez és rezisztessé válik rájuk. Ez azonban elkerülhető a kombinációs terápia alkalmazásával, amely lelassítja a HIV szaporodását, és megőrzi az immunrendszer viszonylagos épségét. Nagyon ritkán előfordul, hogy bár a HIV vírus bejut egy ember szervezetébe, az nem betegedik meg, ugyanis egy génvariáns miatt immúnis a HIV vírusra.[8] Dr. Eric Faure, a marseille-i egyetem professzorának és társainak a New Scientistben publikált kutatása szerint az európaiak AIDS-szel szembeni sebezhetősége egy olyan betegséggel függ össze, amelyet a Római Birodalom hódítói terjesztettek, és amely megölte az AIDS ellen védelmet nyújtó CCR5‑Delta 32 gén hordozóit. A 19 ezer európai lakosra kiterjedő vizsgálat többek közt kimutatta, hogy míg a görögöknek 4, addig a Skandináv-félsziget lakóinak 15%‑a hordozza ezt a gént.[9] Statisztika
Kb.10 000 000 magyar állampolgár 70%-át szokták szexuálisan aktívnak venni (azaz akik nemi életet élnek), ez 7 000 000 ember. A melegek aránya 5-7%, ehhez gyakran hozzáveszik azokat a biszexuálisokat, akiknek ténylegesen van is kapcsolatuk mindkét nemmel, ez összesen kb. 10%, azaz kb. 700 000 ember, a maradék kb. 6 300 000 pedig heteroszexuális (vagy heteroszexuálisként élő biszexuális). Ma Magyarországon 1508 embert (2008. első negyedév)[10] tartanak számon HIV-pozitívként, a valós számot ennek 4-5-szörösére szokták becsülni azok miatt, akiket nem szűrtek ki (egyes vélemények szerint akár 10-szerese is lehet)[forrás?]. Közülük 766-ről ismert, hogy homoszexuális, 265-ről pedig, hogy heteroszexuális kapcsolat során kapta meg a vírust, amiből következik, hogy a fertőződés aránya 74,29%-25,71%. Mivel jogosan feltételezhető, hogy a 379 ismeretlen eredetű fertőzés szinte kizárólag ezen két módon keletkezett, így ez 4865, illetve 1680 fertőzöttet jelent. Ezek alapján a szexuálisan aktív homo- és biszexuálisok, illetve heteroszexuálisok körében a fertőzöttek becsült aránya 0,695%, illetve 0,026%.[forrás?] A regisztrált fertőzöttek közül 1142 férfi, 203 nő és 163 anonim. A teljes populációban hasonló arányokat feltételezve a férfi-nő arány körülbelül 85%-15%. Míg előbbiek körében a homoszexuális kapcsolatok jelentik a fő veszélyforrást, utóbbiaknál a főként fekete afrikai partnerek.[11] Az országban a megelőzés szinte teljes hiánya, valamint a fertőzéstől való félelem csökkenése miatt várható a fertőzöttek számának robbanása az elkövetkező pár évben.[forrás?] Más szóval, a szexuálisan aktív emberek közül Magyarországon átlagosan minden 144. homoszexuális vagy biszexuális, és átlagosan minden 3750. heteroszexuális fertőzött.[forrás?] Világviszonylatban a heteroszexuális fertőzöttek száma meghaladja a homoszexuális fertőzöttekét.[forrás?] Egyes afrikai országokban a teljes lakosság akár harmada is fertőzött, túlnyomórészt heteroszexuálisok. TévhitekA szokásos társadalmi, rokoni, baráti érintkezés nem jelent fertőződési kockázatot. Tehát a fertőzöttel vagy akár AIDS-beteggel együtt történő közlekedés, a vele való kézfogás, a közös evőeszköz-, fürdőszoba-, WC-használat, valamint a harapással nem járó gyengéd csók, a tüsszentés, köhögés, az uszoda, a vérszívó rovarok és az élelmiszerek önmagukban veszélytelenek. A vírus a szabad levegőn pár perc alatt elpusztul, de – az esetleges vérzések miatt – kerülni kell a közös fogkefe vagy borotva használatát. MegelőzésJelenleg nincs ellenszere, védőoltás nincs ellene. Megelőzésének lehetséges módszerei a gumióvszer használata szexuális érintkezés során, vagy a monogám partnerkapcsolat. A fecskendővel vagy vérátömlesztéssel való terjedés visszaszorítására alkalmas az egyszerhasználatos fecskendőre való áttérés valamint a vérkészítmények szűrése. Egyes népcsoportok, például egyes kaukázusi csoportok veleszületett védettséggel rendelkeznek a fertőzéssel szemben. Az AIDS korunk nagy erkölcsi, társadalmi problémáinak egyike. Az AIDS világnapja december 1. Piros szalagPatric O’Conell AIDS-beteg ihletésére alakult ki a Red Ribbon szimbóluma és kampánya. Ő a Visual Aids vezetője volt, ami az AIDS-ellenes küzdelmet nyiltan felvállaló művészekből állt. Az ötlet az öbölháborút megjárt katonák iránti szolidaritásból kitűzött sárga szalag adaptálásával jött létre. A választás a szimbolikus jelentésű piros színre esett. 1991-ben a Broadwayen a Tony-díj átadásakor 3000 piros szalagot osztottak szét a részvevők között, és amikor Jeremy Irons a kamerák elé lépett, piros szalagja a nemzetközi AIDS-ellenes küzdelem jelképévé vált. AIDS-hírek
HIV szűrés és tanácsadás
Lásd mégReferenciák
Külső hivatkozások
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.
Mercedes Car
This site monitored by SitePinger.net