|
Article on other languages:
|
Alabama az Egyesült Államok déli államai közé tartozik. Határai északról Tennessee, leletről Georgia, délről Florida és a Mexikói-öböl, nyugatról pedig Mississippi állam határolja. Alabama a 30. legnagyobb az államok között, de a belföldi víziútak hosszát tekíntve a második, 4,6 milliós 2006-os lakosságával[1] a 23. az államok sorában. Az amerikai polgárháborútól a második világháborúig, a többi déli államhoz hasonlóan Alabama komoly gazdasági nehézségekkel küzdött, részben a mezőgazdaságtól függés miatt. Ami fontosabb, a fehér vidéki kisebbség uralta a törvényhozást az 1960-as évekig, mellyel a kortárs városi érdekek alulreprezentáltak voltak.[2] A háborút követően Alabama jelentős felépülésen ment keresztül. Gazdasága átállt a mezőgazdaságról a nehéziparra, ásványkitermelésre, oktatásra és a csúcstechnológiákra. Ma részt vesz az űrprogramban és megalapított néhány nehézipari ágazatot is, mint amilyen az autógyártás, bányászat, acélgyártás. Fejlett oktatási és egészségügyi programot dolgozott ki melyet igyekszik megvalósítani. Alabama gúnyneve a „Citromsármány állam” („Yellowhammer State”), amely egyúttal az állam madara is. Alabama úgy is ismert mint a „Heart of Dixie” azaz a Dél szíve. Az állam fája a mocsári fenyő (pinus palustris), a virága a kamélia. Fővárosa Montgomery, legnagyobb városa lakosságát tekintve Birmingham, területét számítva pedig Huntsville. Legöregebb városa Mobile.
Az állam nevének eredeteAz Alabama, egy muszkogi törzs, mely a Coosa és Tallapoosa folyó összefolyásánál az Alabama folyó felső szakaszán élt.[3]Innen kapta az állam és a folyó a nevét. Alabama nyelven az Alabama személy Albaamo (különböző dialektusokban Albaama vagy Albàamo), melynek többes száma az Alabama személyek írása Albaamaha.[4] Az alabama szó valószinűleg a csaktó nyelvből származhatott[5] s csak kesőbb vette át ezt a nevet az Alabama törzs saját magára.[6] A név irásmódja a különböző forrásokban jelentősen eltér.[6] A nevet először Hernando de Soto három 1540-es Garcilasso de la Vegaval közös expediciója leírásban említik, az Alibamo formát használva, mig Elvas lovagja és Rodrigo Ranjel az Alibamu és a Limamu szavakat használja.[6] 1702. körül a franciák a törzset Alibamon néven ismerik, s a francia térképen az Alabama folyó beazonosítható a ”Rivière des Alibamons”-al.[7] Más helyesirások szerint: Alibamu, Alabamo, Albama, Alebamon, Alibama, Alibamou, Alabamu, and Allibamou.[6][8][9] [10]Annak ellenére, hogy az Alabama szó eredete nyilvánvaló, a törzs nevének jelentése nem ennyire egyértelmű. Egy cikk a Jacksonville Republican 1842 julius 27-i számában a név jelentését úgy magyarázza “Itt mi pihenunk.[6]Ez az értelmezés népszerűvé vélt, de egyetlen muszkogi nyelv szakértő sem osztja a véleményét evvel.[6] Általánosan elfogadott, hogy a szó "alba" a csaktó nyelvből ered, s jelentése növény vagy gaz. Az "amo"szó jelentése levágni, megnyirni, vagy gyűjteni.[6][5][11] Ez eredményezhette azt a fordítást, hogy " gyógynövény gyűjtők" ("herb gatherers")[11][12], amely arra utalhat, hogy kitisztítani a földet ültetéshez[13] vagy gyógynövények gyűjtése.[12] FöldrajzaAlabama területe 135,775 km², s 3.19% víz.[14] A föld 3/5-e enyhe lejtős terület, amely a Mississippi-folyó és a Mexikói-öböl medencéje felé ereszkedik. The Észak-Alabama regiója többnyire hegyes, melybe a Tennessee-folyó nagy völgyet vágott ki magának számos mellékfolyóval, patakkal, és tóval[15] Alabama említésre érdemes csodája a természetes híd ("Natural Bridge" ) kő, a leghosszabb természetes híd keletre a Sziklás-hegységtől. Winston megyében Haleyville városától délre találhatjuk. Alabama elevációja a tengerszintól[16] (Mobile-öböl) északkeleten 550 méterig (Appalache-hegység) terjed. A legmagasabb pontja a Mount Cheaha[17], melynek magassága 733 méter. Alabama nagyrésze természet védelmi terület, ezért a National Park Service igazgatása alá tartozik. Ezek a központok a: Horseshoe Bend National Military Park közel Alexander City-hez; Little River Canyon National Preserve Fort Payne közelében; Russell Cave National Monument Bridgeport városávan; Tuskegee Airmen National Historic Site Tuskegee városban;és Tuskegee Institute National Historic Site Tuskegee közelében.[18] Alabama folyóiAlabama tavaiLásd még: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_lakes_in_the_United_States Nemzeti parkokLásd: Nemzeti parkok listája az Egyesült Államokban; http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_U.S._National_Forests
Alabama déli részén mintegy 340 km² területen helyezkedik Florida és Alabama határán, Convington és Escamia megyékben. A terület enyhény lejt. Conecuh Trail kb. 30 km hosszú út Alabama parti síkágán keresztül. Az útat 1976-ban fiatalok építették, s később parkszerű területekkel gazdagították a területet. Az erdő fája hosszú level fenyőfa, tölgy, somfa, nád. A név Conecuh valószinű maszkogi indián eredetű. 1930-ban az erdőt betelepítették egy bozótszerű fenyővel (slash pine) s így csökkentették a a piros fejű harkály fészkelőhelyét. Ma ismét komoly erőfeszítéseket tesznek, az eredeti őshonos hosszú levelű fenyőfa újratelepítésével, hogy megmentsék a harkályt a kipusztulástól.
ÉghajlatAlabama éghajlata mérsékelt, s az átlagos évi hőmérséklet 18 °C. A hőmérséklet az állam déli részén melegebb a Mexikói-öböl közelsége miatt, míg északon, különösen az Appalache-hegység térségében, a hőmérséklet kissé hűvösebb.[19] A nyár forró, a tél enyhe gyakori esőzésekkel az év folyamán. Az állam déli részén kb. 300 nap esik az eső. A csapadék mennyisége 1,400 mm[19] [20] Alabama nyáron az Egyesült Államok egyik legforróbb része. A nyári átlagos nappali hőmérséklet 32 °C. Alabama a trópusi viharoknak, és a hurrikánoknak is ki van téve. A viharok az öböltől távolabbra lévő területeket is érintik, amely többnyire félelmetes mennyiségű esővel jár. A tél rendszerint enyhe, s az éjszakai fagyok csak a hegyek térségében fordul elő. Az átlagos januári alacsony hőmérséklet Mobile környékén 4 °C, Birminghan környékén 0 °C. Dél-Alabamaban több a vihar mint akárhol az Egyesult Allamokban. A Mexikói-öböl közelében és Mobile környékén átlagos évi viharos napok száma 70 és 80 nap is lehet. Ez a viharos tevékenység észak felé csökken, de az állam legészakibb területén is 60 napra tehető a viharok száma. Tornádó is előfordulhat az állam egész területén. Alabama osztozik Kansas rosszértelmű megkülönböztetésében, mivel National Climatic Data Center többször jelentett 1950 január 1-e és 2006 október 31-e között F5-ös erősségű tornádót, mint akár melyik más államban.[20] Alabama és Mississippi területét úgy is emlegetik mint a Dixie Alley, egy megkülönböztető jelző a Tornado Alley elnevezéstől, amely a déli síkságokra értendő. Alabama az egyik olyan ritka hely, ahol második tornázó szezon is van; november és december után tavasszal . A hóesés ritka, néha északon Montgomery környékén előfordul egy kis hóesés. TörténetEzen a területen valaha több indián törzs élt, mint pl. az alabama (alibamu), cseroki, csikaszó, csaktó, krík, koasati, and mobile.[21] Északkelet és az Ohio-folyó környékén lakó indiánok között fejlett kereskedelmi hálózat alakult ki már i.e. 1000- i.u. 700. között, az európai kapcsolatfelvétel után is folytatódott.[22] A mezo-amerikai befolyást felfedezhetjük a főként agrár mississippi kultúrában. Amikor a spanyolok a 16. században kikötöttek a Mexikói-öbölben, felfedezőket, csapatokat küldtek fel a folyó völgyekben a terület felfedezésére. Hernando de Soto megütközött az indiánokkal a mai Alabama állam területén. A spanyolok után a francia gyarmatosítók következtek, akik már hosszabb időre be is rendezkedtek. 1702-ben erődöket építettek az a mai Mobile közelében, és attól északra.[23] Dél-Alabama francia gyarmat volt 1702-tol 1763-ig, amikor is kénytelenek voltak feladni a teruletet az angolok javára. A Mississippi-folyó mentén létrehozott francia településrendszer külső védelmi övezet volt, része a gyűrűnek, amely a part menti angol gyarmatokat vette körül Kanadától egészen a Mexikói-öbölig. 1763-tól 1780-ig az angol fennhatóságú Nyugat-Florida része volt, s 1780-tól 1814-ig a spanyol Nyugat-Floridához tartozott. Észak és Közép-Alabama a brit Georgia része volt 1763-tól 1783-ig, ezután pedig egy darabig az ún. Mississippi Territory-hoz tartozott. A függetlenségi háború után az angolok Alabama nagy részét átengedték a fiatal amerikai államnak, s a partmenti sáv spanyol pedig terület lett. Később 1814-ben Andrew Jackson elfoglalta a spanyol Mobile-t, ezt a partszakaszt is az Egyesült Államokhoz kapcsolták. Ebben a korai időszakban itt még csak elvétve éltek fehér telepesek, mivel az indiánok próbálták megőrizni saját területeiket. 1813-ban véres összetüzések után, a reguláris katonaság elűzte az indiánokat, s ma csak nagyon kevesen élnek az államban. Alabama az 1820-1830 években határterület lett. A telepeseket vonzotta a termékeny talaj. Kialakultak az ültetvényes birtokok, ahova a fehér arisztokrácia fekete rabszolgákat telepített. Gazdasága gyors fejlődésnek indult. Az 1860-as évi népszámlálás idején az állam lakosainak száma 964.201 fő volt, amelynek 45%-a afro-amerikai volt, ebből csak 2.690 szabad szinesbőrű volt. Alabama egy darabig az un. Mississippi Territory része volt, majd önálló körigazgatási területté alakult, s csak 1819-ben kapta meg az állami rangot, s 22-ként csatlakozott az Unióhoz. Az állam gazdasága az ültetvényeken alapult, s a gyapottermesztéshez olcsó munkaerőre volt szükség. Alabama nem akarta feladni a rabszolga munkaerővel járó előnyöket. Alabama 1861-ben csatlakozott a Konföderációhoz. Nem sok csata zajlott le az államban, de Alabama 120.000 katonája harcolt a polgárháborúban. A háború után az állam katonai megszállás alá került, amely káros hatással volt a gazdaságra. A rekonstrukció idején 1865-ben minden rabszolgát felszabadítottak[24], de a faji elkülönítés rendszere így is erősen érvényesült. 1868-ban az állam újra az Unió tagja lett. A 19. és a 20. században, amikor a gyapot jelentősége csökkent, az állam komoly gazdasági nehézségekkel küzdött. Mivel az állam függött a gyapot-termeléstől az ültetvényesek megpróbáltak újra ellenőrzést nyerni az afro-amerikai lakosság felett. Katonai jellegű csoportokat hoztak létre (Jim Crow law) és elszigetelték a feketéket. Az 1901-ben jóváhagyott alkotmányban a fehér elít megfosztotta a feketéket a szavazati jogaiktól. Mivel a szegény fehér lakosság szimpatizált a fekete lakosság törekvéseivel, őket is megfosztották a szavazási jogaiktól. Míg 1900.-ban a 14 “Black Belt” megyének 79.000 szavazója volt, 1903. junius 1-re 1.081-re csökkent. 1900-ban 181.000 afro-amerikai szavazhatott, mig 1903-ra már csak 2.980-an feleltek meg a szavazásra, annak ellenére, hogy 74.000 volt közülük irni-olvasni tudó volt. Ez a kizárás hosszú ideig tartott.[25] A 20. század második felében, a feketéknek még mindig nem voltak meg az alapvető polgári jogaik. Alabama a hirdhedt fajüldöző politikus George Wallace állama volt. Nem véletlen, hogy a fekete polgárjogi mozgalmak innen indultak el, melynek vezetője Martin Luther King lett. Az állam Mississippi után a második volt a lincselések területén. A szomszédos államban, Tennesseeben alakult meg a hirhedt Ku Klux Klan. 1941-ben a fehérek száma 600.000 volt, s a jogfosztott feketék száma 520.000. Ez nagy hatás gyakorolt a szavazás eredményeire.[25][30] A 20. század elején sok afro-amerikai távozott, hogy az iparosított északon megélhetést, s jobb jövőt találjon. Ezek az események felgyorsították a már megindult változásokat, s nagy erőfeszítéseket tettek, a szénbányák feltárására és a vasérc feldolgozására. A nagy vándorlások idején sok fehér is maga mögött hagyta a viéki életet, Birmingham-ban kerestek munkát, ahol az ipari termelés megindult. Birmingham-t hirtelen növekedése miatt elnevezték a “csoda város”nak (The Magic City). . GazdaságA kohászat gyors fejlődésnek indult, s ma Alabamában van az Egyesült Államok egyik igen jelentős kohászati központja, a Brimingham környékén létrejött vas- és acélművek sora, amelyeket az állam északi részén lévő vasérc- és szénybányák látnak el nyersanyaggal. Az északi rész jelentős vízi energiáinak kihasználása más iparágakat is idevonzott, a vonzást növelte az olcsó munkaerő. Megváltozott a mezőgazdaság szerkezete, előtérbe került a tejgazdaság, a kisebb farmokra alapuló élelmiszer-árutermelés.[26] NépességA 2005. évi becslések alapján Alabama lakosainak száma 4.557.808[27], mely 32.433 fővel növekedett, 0,7% aránnyal nőtt. Az emigránsok száma 25.936 fővel nőtt, mely 10.521 fő növekedést eredményezett.people, and migration within the country produced a net increase of 10,521 people. Az államban 108.000 külföldön született él, mely 2.4%-a a teljes lakosságnak. Ebből kb. 22.2%-a, 24.000 ember, illegálisan van az államban. The state had 108,000 foreign-born (2.4% of the state population), of which an estimated 22.2% were illegal immigrants (24,000). Alabama központi lakossága Chilton megyében él, Jemison városon kivűl, melyet ugy ismernek mint Jemison Division.[28] Alabamában a legnagyobb jelentett származási csoport az afro-amerikai(26,0%), amerikai (17,0%), angol (7,8%), ír (7,7%), német (5,7%), és skót-ír (2,0%). Az amerikai csoportba nem értendő bele az őslakosság. VallásAlabama "Bible Belt" közepén helyezkedik el. A 2007. évi felmérések szerint a lakosság 70%a vallásos. Ennek 59%-a teljesen tisztában volt vallásával, s nincs szukséguk további tanulmányozására.[29] 2007. évi felméréseknél az alabamaiak 92% bizik az állam templomainak oktatásában.[30][31] Mobile környékén nagyszámú katolikus lakosság él, akik ősei a korai történelmi időkben telepedtek le. Ma a lakosság nagy százaléka protestánsnak vallja magát, ebből baptista 40% és metodista 10%. MegyékVárosokMontgomeryAlabama fővárosa Montgomery, és egyuttal a második legnagyobb városa is,[32]s a negyedik legnépesebb metropolita körzet az Egyesült Államok déli részén. Montgomery megye székhelye.[33] Az öböl parti síkságan (Gulf Coastal Plain) épült. A város lakosainak száma 2000. évi népszámlálás szerint 201.568 fô volt.[34] Montgomery metropolita körzet (Montgomery Metropolitan Statistical Area) lakosainak száma ugyancsak a 2000. évi felmérések alapján 346.528 fő volt.[35] Az Alabama folyó partján lévő két város egyesüléséből jött létre 1819-ben. 1846-ban Alabama állam első fővárosa lett. A környék gyapot ültetvényeinek gyapot piaca volt itt, de a polgárháború alatt fontos szerepet játszott. A Déli államok képviselői itt gyültek össze, s itt iktatták be hivatalába Jefferson Davist, a Konföderáció elnökét. 1861-ben Dél fővárosa lett, itt műkodott az elnöki hivatal, amig a kormány nem költözött Richmondba (VA).[36] Montgomery büszke múljtára, s ma is több konföderációs zászló leng, mint az Amerikai Egyesült Államoké. Az Unioó hadserege 1865-ben elfoglalta a várost, s lerombolta. Alig maradt meg belőle néhány épület. A rekonstrukció végére Montgomery rozzant, szegény várossá vált. A század végére azonban visszanyerte erejét, s ma is a gyapot piac központja, s ipari település is egyuttal. A város központja a State Capitol, amelyet a többi közigazgatási épület vesz körül. Az épület freskóit az ismert déli festő, McKenzie készítette. A freskók témája a polgárháború eseményeit örökíti meg. A Capitol épületével szemben a Konföderáció első “Fehér Háza” van, amely egyuttal Jefferson Davis elnök otthona volt. Nem messze innen a Montgomery Museum of Fine Art háza áll, amelynek gazdag indián anyaga is van, de régi butorokat is bemutat. Az 1848-ban épült klasszicista stílusú Garett Colisseum részben múzeumnak van berendezve, de a kereskedelmi kamarának a székhelye is. A 20. század közepén az Afro-Amerikai Polgárjogi Mozgalom, beleértve a Montgomery Bus Boykott és a Selma to Montgomery marches elsodleges szinhelye lett.[37] BirminghamBirmingham Jefferson megye székhelye, a város egy rész átnyúlik Shelby megyébe. Lakosainak száma a 2000-es felmárásek szerint 242.820 fô volt, mig 2006. ban csak 229.424 lakosa volt.[38] Birmingham-Hoover megtropolita körzet, melynek lakossága a 2007. évi népszámlálás szerint 1.108.210 fő volt. A metropolita körzet úgy is ismert mint Greater Birmingham, s felöleli Alabama lakosainak egynegyed részét. Birmingham városát 1871-ben alapították, s a polgárháború után jelentős ipari várossá nőtte ki magát, így nevét az Egyesült Királyságban levő Birmingham ipari város után kapta. A völgyben hosszan elnyúló, nagy kiterjedésű várost délről a Red Montain szegélyezi, mögötte pedig a Shades Mountain emelkedik. A környező bányákban hatalmas mennyiségű kokszolható szenet és vasércet bányásznak. A bányák működése a polgárháború idején kezdődött, s a 19. század végén a kohászaki üzemeket létesítettek, amelyek ipari fellendulést eredményeztek. A 20. század közepén Birmingham az Egyesült Államok déli részének fő ipari központja lett. Egy 20 méter magas vulkán szobrot állítoták fel a Red Mountain csucsán, amely a kohászat szimboluma. Giuseppe Moretti olasz származású szobrász művész alkotása. A szobor témája; Vulkanus isten egyik kezében pörölyt, a másik kezét magasra emelve fáklyát tart, melyben éjszakánként zöld fény világít. A Liberty National Life Insurance épület tetején a New-York-i Szabadság-szobor kisebb méretű mását helyezték el. A Birmingham Museum of Art épületében az európai klasszikus és modern művészek, valamint indián népművészek állandó kiállítását tekinthetjük meg. Birminghamnak sok parkja és botanikus kertje van. A hosszan elnyúló Jones-völgyet rózskertek, somfabokrok szegélyezik.[39] HuntsvilleHuntsville Madison megye székhelye. A város átnyúlik Limestone megyébe is.[40] A legnagyobb város Észak-Alabamában, mintegy 171.327 főnyi lakosságával a 2007. évi becslések szerint.[41] Huntsville a Huntsville-Decatur Combined Statistical Area metropolita körzet legnagyobb városa. Lakosainak száma a 2000. évi felmárásek szerint 386.632 fő volt[42], mig a 2007-es felmérések szerint 535.911 fő volt. Huntsville Times 2008. április 15-i kiadása szerint a város ma 451.8 km² területet ölel fel.[43] Hunstville Tennesse határa közelében egy hosszú völgyben fekszik a 300 méter magas Monte Sano lábánál. Az 1805-ben itt egyetlen kunyhó állt. Hat évvel később Twickenham néven várossá alakult, de később 1812-es háború során átkeresztelték Huntsville John Hunt, telepes tiszteletére. Ma a városban virágzik a texilipar, különbözô gyárak működnek, és az űrkutatás egyik központja (NASA Marshall Space Flight Center). A kutatási programokat a Redstone Arsenal laboratóriumaiban zajlik. Külön múzeumot rendeztek be az űrkutatás mozzanatainak bemutatására a Space Orientation Center egyik részlegében. A Firs National Bank épülete 1835-ben épült A banképület pincéi börtöncellák voltak a rabszolgatartás idején, s azokat a rabszolgákat zárták ide, akiknek a tulajdonosa fizetésképtelenné vált. Rabszolgáit zálogként tartották a börtönben. Huntsvill környékén a Tennessee-folyón duzzasztó gátat építettek, s a folyó szakaszt tó-rendszerré alakították, hogy hajózható legyen, s mentesítsék a környéket az árvíz veszélytől. A föld Huntsville környékén karsztos. A városban feltörő Big Spring egy tipikus karszt forrás, amely naponta 100 millió liter vizet ad.[44] MobileMobile az Egyesült Államok déli részének a harmadik legnépesebb települése, s Mobile megye székhelye.[45] A Mexikói öböl partján helyezkedik el. Lakosainak száma a 2000. évi becslések szerint 198.915 fő volt.[46] Mobile (Metropolitan Statistical Area) metropolita körzet, melynek lakosai száma 399.843 fő.[47] Mobile-Daphne-Fairhope Combined Statistical Area metropolita körzet teljes lakosainak száma 540.258 fő.[48] Az elmúlt 300 év alatt ennél a természetes kikötőnél sok nemzet próbálta megvetni a lábát. Elsőnek a francia Jean Babtiste Le Moyne és Pierre Le Moyne d'Iberville testvérek kötöttek. A mauville indiánok kis faluját találtá itt; s igy késő róluk nevezték el az új várost, a fehér ember első állandó telephelyét Alabama területén. A várost 1702-ben alapították a Mobile folyó partján 33-km-re az öböltől. Ekkor a város Fort Louis de la Louisiane nevet kapta. 1703. julius 20-án, Jean-Baptiste de Saint-Vallier, Quebec püspöke megalapította a római-katolikus egyházközösséget[49] A franciák nagyratörő gyarmatosítási terveit az ujjonan érkező angolok hiúsították meg. 1763-ban elfoglalták Mobile városát. 1780-ban viszont a spanyolok próbálták megerősíteni bástyáikat, s megszállták a kikötő várost. 1813-ban viszont az Egyesült Államok kebelezte be. A polgárháború során Mobile a déliek kikötője volt, s innen kapták az utánpótlást, ezért az északiak blokád alá helyezték, s több véres csata után 1965-ben az Unió csapatai elfoglalták Mobile-t A házak építési módja, az étkezési szokások, a “creol” ételek, mind mind a francia és spanyol kultúrára emlékeztetnek. Farsang idején a hagyományos karnevál népünnepély jellegű, a jelmezes felvonulás tarka, vidám forgataggá válik. Mobile a Mexikói-öböl parti hajóépitő ipar egyik fontos központja. Mobile utcái megőrizték a latinos jellegűket. Belvárosának szép kis terei, jellegzetes katolikus templomai, az azélia bokrokkal ovezett villái latinos hangulatot árasztanak. Kora tavasszal város azélia virág elborítja a várost. Az Azelia Trail egy 50km-es útszakasz. A belváros érdekes egyvelege az antebellum házaknak és a modern irodaépületeknek.[50] KözigazgatásNevezetességekJegyzetek
Külső hivatkozások
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.
Mercedes Car
This site monitored by SitePinger.net