Steve Jobs, CEO
Timothy D. Cook, COO
Peter Oppenheimer, CFO
Philip W. Schiller, SVP Marketing
Jonathan Ive, VP Ipari Tervezés
Termékek
Mac OS X
iMac
Power Mac
PowerBook
iBook
iPod
iPhone
Apple Cinema Display
Mac mini
Xserve
MacBook
MacBook Pro
MacBook Air
AirPort
QuickTime iLife
MobileMe
iWork
Az 1970-es években garázsvállalkozásként indult, a szokásos amerikai sikersztorit véghezvivő, ma nagyrabecsült és jól menő vállalat. A cég társ-alapítója, és vezérigazgatója Steve Jobs.
Az Apple I és Apple II gépekkel óriási sikert aratott, majd az igazi áttörést a Macintosh jelentette.
Gépeit a világ minden táján kedvelik stílusuk, egyszerű használatuk, valamint stabilitásuk miatt. Sajnos a szegényebb országokban nem igazán terjedtek el. Magyarországon napjainkban kezd egyre nagyobb teret hódítani, ami elsősorban a Mac OS X operációs rendszer népszerűségének, illetve fejlettségének, másodsorban pedig a korábbinál kedvezőbb áraknak köszönhető.
Az első MAC, 1984-ben mutatták be, a jelek szerint (az ablak bal alsó sarkában látható) ez egy 128 kbyte-ról 512kbyte memóriájúra lett bővítve
Az első verziók Motorola 68000-es processzorra épültek, majd a PowerPC processzorokkal debütáltak. Steve Jobs, az Apple Computer alapító igazgatójának döntése nyomán 2006-tól az Apple folyamatosan átáll az Intel processzoraira.
Operációs rendszerük a Mac OS volt, jelenleg a Mac OS X 10.5 Leopard, mely grafikus felülettel (Aqua) rendelkezik és az egyszerű használatra tervezték.
A reklámot január 22-én mutatták be az 1984-es Super Bowl harmadik negyedében. A felvételen egy hősnőt láthatunk piros rövidnadrágban és egy Apple pólóban, amint egy orwelli világon fut keresztül, hogy nekidobjon egy kalapácsot – az IBM-et ábrázoló – Nagy Testvér képének. A következő kép a következő üzenetet írta ki: „Január 24-én az Apple Computer bemutatja a Macintosh-t, melytől 1984 nem lesz olyan mint az1984.”'
A Mac mini a legolcsóbb jelenleg gyártott Macintosh, monitor, billentyűzet és egér nélkül szállítják. Két változatban kapható az egyiknek 1.83 GHz -es IntelCore 2 Duo, míg a másiknak 2.0 GHz-es Core 2 Duo processzora van.
Az iMac jelenleg az Apple fő otthoni piacra szánt asztali számítógépe, az Intel Core 2 Duo processzorukkal a jelenlegi modellek voltak az elsők a Macintoshok történetében, hogy Intel processzort használjanak.
A Mac Pro az Apple legdrágább munkaállomása, a Power Mac G5-ot cseréli le, melynek árusítását az Apple nem szüntette meg. A jelenlegi modelleknek két duplamagos Intel Xeon ('Woodcrest') processzoruk van. Monitor nélkül szállítják.
A MacBook az Apple otthoni felhasználóknak szánt laptopja. A Macbook Pro-kban futó Intel Core 2 Duo processzoroknál az ebben levők kicsit lassabbak. Az iBook G4-et és a 12-hüvelykes PowerPC G4-et használó PowerBook-ot is ez hivatott lecserélni.
A MacBook Pro egy professzionális felhasználási célra készített hordozható munkaállomás, melyet 2.4 GHz-es vagy 2.5 GHz-es Intel Core 2 Duo processzor hajt. Két mérteben szállítják 15.4 és 17 hüvelykes kijelzőkkel. A 17 hüvelykes modell csak 2.5 GHz-es változatban kapható. Amerikában rendelhető (15.4" és 17" méretben is) továbbá 2.6Ghz-es változatban is.
A MacBook Air a MacBook vékony üzleti változata, melyet utazásakra terveztek, mivel csak 1,36 kg súlyú és 19,4 milliméter vastag. Az Intel Core 2 Duo 1,6 Ghz-es gép 80 GB-os 4200rpm-es 1.8" HDD-vel adják. A drágábbik változat 1,8 Ghz-es processzorral, és 64 GB-os SSD flash meghajtóval van felszerelve. A gépben 2 GB RAM van. (Nem bővíthető)
Az Xserve vállalati méretű 1Urack-egység, melyett a feldat kritikus adatközpontok és a vállalati kliens szolgáltatások kielégítésére szánnak. Az XServe-ben – Akárcsak a Mac Pro-ban – az Intel Xeon chip-je dolgozik.
Az iPod egy zenei file-ok lejátszására alkalmas, hordozható lejátszó készülék.
Stílusos és ergonómikus hordozható zenelejátszó, melynek első generációját 2001 októberében dobta piacra az Apple. Könnyen kezelhető és elegáns. Mac-hez és Windows-hoz USB-n vagy FireWire csatlakozón keresztül kapcsolható. A zeneszámokat iTunes nevű zenelejátszó szofverrel lehet rátölteni.
A 2005 októberében bemutatott iPod lejátszó már nem csak zene lejátszására képes, hanem videókat is képes megjeleníteni.