A város Ausztria politikai, gazdasági, kulturális és szellemi központja, nemzetközi rangú kongresszusi és vásárváros, az ENSZ harmadik székhelye (New York és Genf mellett). Itt székel a szövetségi kormány, az államfő, a parlament két háza (a Szövetségi Tanács és a Nemzeti Tanács), a Legfelső Bíróság és az Alkotmánybíróság. Az ENSZ intézményei közül itt van többek között az UNIDO (Iparfejlesztési Szervezet), az IAEA (Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) és a UNDC (Kábítószerügyi és Bűnözésmegelőzési Hivatal) központi irodája. Bécs a központja az EBESZ-nek (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet), az OPEC-nek (Olajexportáló Országok Szervezete) és számos egyéb nemzetközi szervezetnek és NGO-nak. Történelmének, kulturális és művészeti értékeinek köszönhetően egyike Európa legkedveltebb turistacélpontjainak.
Bécs a Duna két partján, a Bécsi-medence északnyugati végében fekszik. (é. sz. 48° 12′ 0’’, k. h. 16° 22′ 0’’48.2, 16.3666666667) Nyugati peremén kezdődik az Alpok vonulatához tartozó Bécsi-erdő. A város ősi kereskedelmi utak találkozásánál épült: itt keresztezte egymást a Duna mentén futó kelet–nyugati út, mely a Kárpát-medencét kötötte össze Bajorországgal és az észak–déli Borostyánút, amely kapocs volt a Baltikum és az Adria közt. Bécs mindössze 40 km-re fekszik a szlovák, 60 km-re a magyar és 90 km-re a cseh határtól, ennek jelentősége különösen az 1989-es változások után növekedett meg.
Népesség
Az 1,6 milliós fővárosban kb. 20% volt a külföldiek aránya 2006 végén. Nemzetiség szerinti megoszlásuk a következő:[1]
Bécs 23 kerületből (Gemeindebezirk) áll, melyeket római számokkal jelölnek.
A város központja az Innere Stadt, a Duna-csatorna és a várfal között (középületek, bankok, műemlékek) terül el. A központban húzódik a Ring félgyűrűje. A belvárost a belterületi elővárosok veszik körül, itt igénytelenebb negyedek is vannak. A Gürtelen túl helyezkednek el a külső elővárosok (lakások, villanegyedek, munkásnegyedek).
Látnivalói
Burgtheater
A Kärtnerstrasse környékén
Szent István-székesegyház (Bécs)(Stephansdom): 97 m magas tornyával a város jelképe. Méretei: 137 m magas, 37 m széles, 28 m magas a főhajó, 22 m magas a mellékhajó.
Kapucinusok temploma(Kapuzinerkirche) a Habsburgok kriptájával (Kaisergruft): 1622–1633 között épült, kívül-belül szerény megjelenésű templom. A kolduló szerzetesek csak az 1670-es években telepednek meg a városban, ekkor kapják meg az épületet. A kripta 1633 óta a Habsburgok temetkezési helye. A termeket 1622–1909 között alakították ki, a restaurálás 2002–2003 között zajlott. 144 szarkofágot rejt, köztük 12 császár és 16 császárnő sírját. Nem nyugszik itt: II. Ferdinánd (Graz) és II. Rudolf (Prága).
A Ringen
1857–58: lerombolták a Ring helyén álló bástyákat és megkezdődött a várfalak előtti füves tér beépítése. Maga a Ring kb. 3,5-4 km hosszú, 57 m széles körút, két végénél a Duna-csatorna zárja le. Az épületeket a nemesi és pénzarisztokrácia tagjai építtették a kor jelentős művészeivel. Stílusuk: romantika, eklektika, neoreneszánsz, neoklasszicista, azaz Ringstraßen-stílus.
Stubenring
Urania Csillagvizsgáló: 1910, Ferenc József idején létesült, tetején kis Csillagvizsgáló áll.
Iparművészeti Múzeum: 1868-ban H. von Ferstel alkotta itáliai reneszánsz stílusban. Hozzátartozik az Iparművészeti Főiskola. Gyűjteménye: keleti szőnyegek, bécsi porcelánok, üveg- és dísztárgyak.
Városi Park (Stadtpark): a Wien folyó választja ketté, közepén tavacska fekszik. 1862-ben nyitották meg a nagyközönség számára, főbejáratát 1906-ban F. Ohmann készítette. Szobrai: Schubert (1872 Kundmann), J. Strauss (1923 Hellmer), Hans Makart (1898)…
Állami Operaház (Staatsoper): a nemzetközi zenei élet központja. 1861–69 között August von Siccardsburg és Eduard van der Nüll tervei alapján készült, francia neoreneszánsz stílusban. 1869. május 25-én: Mozart Don Giovanni című darabjával nyitotta meg kapuit. Ferenc József a nyitóceremónián megkritizálta az épület homlokzatát, ezért Nüll felakasztotta magát. 1945 – ben súlyos légitámadások érték, rombadőlt, külsejét az eredeti szerint restaurálták, de belsejét modern technikai eszközökkel újították fel. 1955-ben BeethovenFidelio című operájával avatták újra. Nézőterén 2200 látogató fér el, miden februárban a Bécsi Operabál színhelye (csak itt nyitják balról a keringőt!). A színház két oldalán látható szökőkutak a turisták és szerelmesek találkozóhelye.
Goethe emlékmű: Edmund Hellmer1900-ban készült alkotása. Az ülő alakot tehetség, tudomány, költészet és igazság megtestesítői veszik körül. Goethe akarata szerint ül a szobor, mert nem kívánt több száz évig állni.
Schiller emlékmű (vele szemben áll)a Képzőművészeti Akadémia olasz neoreneszánsz stílusú épülete előtt. Az Akadémia 1692-ben alakult, a legrégebbi német művészeti főiskola.
Várkert (Burggarten):1818–20 között kialakított kert, hajdan a császári család pihenőhelyéül szolgált. 1919 óta nyilvános park, közepén mesterséges tóval, észak-keleti peremén pálmaházakkal. A kert legszebb szobrai: Mozart (1896 márvány), I. Lotaringiai Ferenc lovasszobra, I. Ferenc József, Herkules az oroszlánnal csoport.
Heldenplatz
A Hofburg éjszakai kivilágításban
Hofburg: az épületegyüttesben 18 épületrész, 54 lépcsőház, 19 udvar és 2600 helyiség található. A mai épület 800 éven keresztül alakult ki, 1215–1913 között készült el, de még folytatták volna. Sok helyen átjárható épületegyüttes: „a jó császár tulajdonképpen átjáróházban lakik” – mondta egy alkalommal Ferenc József. Gótikus emlékek: az eredeti periódusból csak a Várkápolna részletei maradtak fenn. Reneszánsz emlékek: Svájci-kapu és Követ lépcső, Amáliavár, Istállósvár. Barokk emlékek: a Lipót-szárny, illetve a VI. Károly által építtetett szárny: Nemzeti Könyvtár, Lovarda, Birodalmi kancellária (Fischer von Erlach).
Maria Theresien – Platz
Művészettörténeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum): 1872–1881, Gottfried Semper és Karl Hasenauer alkotása, olasz neoreneszánsz palota. 1891 – ben Ferenc József nyitotta meg a közönség előtt.
Természettudományi Múzeum(Naturhistorisches Museum): 1872–1881, G. Semper és K. Hasenauer alkotása, olasz neoreneszánsz palota. Földszintjén: kőzetek, meteoritok, ásványtani kiállítás, őslénytani gyűjtemény látható. Emeletén állat- és növénytani részleg van.
Mária Terézia szobra: a tér közepén a császárnő emlékműve áll, 20 m magas, jogar és a Pragmatica Sanctio van a kezében. A művet K. Kundmann és K. Zumbusch 1887-ben emelte.
Vásárpalota (Messepalast): 1723-ban épült, id. J. B. Fischer von Erlach tervezte. A bécsi Nemzetközi Vásárok egyik kiállítási színhelye, ma már csak szakmai jellegű vásárokat tartanak itt.
Népszínház (Volkstheater): 1889, a Fellner és Helmer cég alkotása.
Dr. Karl Renner Ring
Parlament: épült 1873–1883 között görög klasszicista stílusban, építője: T. Hansen. Előtte Pallas Athéné-kútja áll, és egy 5 m magas Pallas istennő (Kundmann alkotása). Alaprajza: 40 m x 23 m. Belsejében a Szövetségi Gyűlés ülésterme és a Szövetségi Tanács ülésterme található.
Népkert(Volksgarten): két épülete a Cortisches Kaffeehaus (1820) és a Theseus templom (1921, P. Nobile, athéni minta után). Emlékművei: Grillparzer (1898), Erzsébet királyné (1907, F.Ohmann-H. Bitterlich), és Canova: Theseus szoborcsoport.
Városháza (Rathaus): épült 1872–83, Friedrich Schmidt alkotása, Kajetan Felder polgármester kezdeményezése alapján. Mintája a későközépkori holland vásárcsarnok, a brüsszeli városháza. Neogótikus palota, 100 m magas, óratornyos, tetején az ún. "Rathausmann" szobra (3 m, Alexander Nehr). Előtte a Rathausplatz az adventi vásárok (Christkindlmarkt) helyszíne. Nyolc szobor áll itt, a teret régen katonai parádék számára tartották fenn.
Dr. Karl Lueger Ring
Burgtheater: 1874, G. Semper és K. Hasenauer műve a drezdai operaház reneszánsz és barokk formaelemeivel. Nézőterét 1945-ben bombatalálat érte.
Egyetem (Universitát): 1873–1883 között épült, H. von Ferstel munkája. A neoreneszánsz épülettömb könyvtára kétmillió kötetet őriz.
Rooseveltplatz
Fogadalmi templom (Votivkirche): 1853-ban, egy Ferenc József elleni merénylet után keletkezett terve. A császárt egy csákvári Libényi János nevű szabólegény akarta leszúrni. I. Miksa mexikói császár kérésére épült templom a bécsi nép adományaiból. Készült 1856–1879, Ferstel alkotása.
Schottenring
Börze: 1847–1877, T. Hansen műve, reneszánsz hatású, négyszögletes tömb. Belseje 1956-ban kiégett, át kellett alakítani.
Ringturm: 1953–1955 között emelték E. Boltenstern tevei alapján. A 20 emeletes magasház zárja a Ringet.
Schönbrunni kastély(Schloss Schönbrunn): nevét egy közeli jóvízű forrásról kapta. A mai palota 1695–1713 között keletkezett Fischer von Erlach tervei szerint. 1918-ig Schönbrunn volt a Habsburgok állandó nyári rezidenciája.
Bécs a következő felsőfokú oktatási intézmények központja:
Österreichische Akademie der Wissenschaften
Universität Wien
Technische Universität Wien
Universität für Bodenkultur
Veterinärmedizinische Universität Wien
Wirtschaftsuniversität
Akademie der bildenden Künste
Hochschule für Musik und darstellende Kunst
Hochschule für angewandte Kunst
Pädagogische Akademie des Bundes Wien
A város emellett felnőtt képzési intézmények központja. (Verband Wiener Volksbildung, ún. Volkhochschulék, azaz népfőiskolák)
Bécsi könyvtárak:
Österreichische Nationalbibliothek
Wiener Stadt- und Landesbibliothek
illetve ezeken kívül még az egyetemek, az Akadémia és a városi könyvtárak, illetve a Pedagógiai Központi Könyvtár (Pädagogische Zentralbücherei). A városi könyvtárak szinte minden kerületben megtalálhatóak, a főkönyvtár az Urban Loritz Platzon helyezkedik el.
Zene
Bécs mint a "zene városa" vált világhírűvé. E hírét az Állami Operaház (Staatsoper), a Bécsi Filharmonikusok (Wiener Philharmoniker) és a Bécsi Szimfonikusok (Wiener Symphoniker) öregbítik. A Népszínház (Volksoper) a klasszikus bécsi operett hagyományait őrzi. Koncerteket tartanak még a Konzerthaus (Konzerthausgesellschaft) és a Musikverein (Gesellschaft der Musikfreunde) intézményeiben. A művészek utánpótlásának neveléséről olyan oktatási intézmény gondoskodik, mint a Konzervatórium, vagy a Wiener Sängerknaben iskolája, ahol a világhírű bécsi fiúkórus tanul. A szinházi, zenei élet csúcspontja a Bécsi Ünnepi Hetek rendezvénysorozata.
Képzőművészet
Messe Wien - kortárs művészek híres Wiennafair aukciós vására
A képzőművészet fontosságát tekintve Bécsben világhírű, sok látogatót vonzó múzeumok állnak a nagyközönség rendelkezésre:
valamint különféle kabarészínpadok, illetve kis színpadok (Rabenhof, Kabarett Niedermair, Kabarett Simpl)
A bécsi Max Reinhardt-Seminar, a színművészeti főiskola a Hochschule für Musik und Darstellende Kunst tagintézménye, Európában igen nagy hírű színiiskola.
A Bécsi Ünnepi Hetek (Wiener Festwochen) rendezvényein számos színház vesz részt. Ilyekor járulékos helyszínként a Museumsquartierban is láthatóak előadások.
Film
Bécsben a filmszínházak fénykorához képest visszaesést jelent a jelenlegi 97 mozi. A Ringen található a Burg-mozi, amely állandóan műsorán tartja A Harmadik ember (Der dritte Mann, The third Man) c. filmet angol nyelven. Az osztrák rádió és televízió (ORF) csatornájának a központjai a Funkhaus az Argentinierstraßén és az ORF-Zentrum a Küniglberg dombján. A 23. kerületben nagy filmváros (Filmstadt Wien) stúdiói szolgálnak több népszerű sorozat helyszínéül. Híres bécsi televíziós személyiség Thomas Brezina, aki több műsort is forgat ezeken a helyszíneken. A Viennale minden évben megrendezett nemzetközi filmfesztivál. Ősszel gyermekfilmfesztivált is rendeznek. Híres bécsi filmrendező Michael Haneke.
Tartományi ünnepek
Szent Lipót nov. 15. (hl. Leopold, Festtag des Landespatrons), azonos Alsó- és Felső-Ausztria védőszentjével