A világosabb árnyalatok azokat az országokat jelölik, ahol nem használnak nyári időszámítást
Közép-európai idő (angolul Central European Time, rövidítve CET) annak az időzónának az egyik neve, amely 1 órával jár az egyezményes koordinált világidő előtt, vagyis CET=UTC+1. Európa legnagyobb része ebbe a zónába tartozik, néhány észak-afrikai országgal együtt. A nyári időszámítás ideje alatt a CEST van érvényben helyette (CEST=UTC+2). A köznyelvben a magyar idő szerint kifejezés ugyanezt jelöli.
NamíbiaUTC+1 -et használ április és október között, az év többi részében pedig nyári időszámítást, ami az UTC+2 -nek felel meg.
A második világháború előtt Litvánia is közép-európai időt használt 1920–40 között. A háború alatt Németország ezt vezette be az összes általa elfoglalt területen. Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg megtartotta a háború után is. Monaco, Spanyolország, Andorra és Gibraltár a háború után vezették be.
Írország és az Egyesült Királyság kísérleti jelleggel bevezette a közép-európai időszámítást 1968–71 között. Ez a kísérlet azonban népszerűtlennek bizonyult és rövid ideig tartott, főleg a téli reggeleken történt közúti balesetek megnövekedett száma miatt, sok esetben iskolába induló gyermekek estek áldozatul. Portugália 1966–76 illetve 1992–96 között használta a közép-európai időszámítást.
Rendellenességek
Mivel a tisztán földrajzi szempontok mellett politikai kritériumok is közrejátszanak az időzónák megrajzolásánál, az érvényes időzónák nem illeszkednek pontosan a hosszúsági körökhöz. Ha a közép-európai időzónát tisztán földrajzi alapon jelölnék ki, akkor pontosan a 7° 30' K and 22° 30' K hosszúsági körök között húzódna. Ennek eredményeképpen, vannak olyan helyek Európában, amelyek földrajzi értelemben közép-európai időzónába tartoznának, de nem ezt az időszámítást használják; fordítva pedig, vannak olyan európai helyek, amelyek földrajzi értelemben nem tartoznának ebbe az időzónába, mégis a közép-európai időt használják.
Olyan ország, amely földrajzilag (részben) UTC-1 zónába tartozna, de UTC+1 -et használnak: Spanyolország legnyugatibb része, például A Coruña városa)
Olyan ország, amely földrajzilag (részben) az UTC zónába tartozna, de UTC+1 -et használ: Andorra, Belgium, Franciaország (leszámítva a legkeletibb részt Elzászban), Németország legnyugatibb része pl. Saarbrücken, Düsseldorf, Aachen és Trier; Olaszország legnyugatibb része pl. Aosta; Luxembourg; Monaco; Hollandia; Norvégia legnyugatibb része, Spanyolország (kivéve a legnyugatibb részt); Svájcnak a Berntől nyugatra fekvő része pl. Genf és Lausanne.
Olyan országok, amelyek (részben) földrajzilag UTC+2 -be tartoznának, de UTC+1 -et használnak: Macedónia legkeletibb része; Szerbia legkeletibb része; Magyarország legkeletibb része; Szlovákia legkeletibb része; Lengyelország legkeletibb része pl. Lublin és Białystok; Svédország legészakkeletibb része; Norvégia legészakkeletibb része. Érdekesség, hogy a norvég-orosz határ az egyedüli olyan hely, ahol a közép-európai időzóna (UTC+1) a moszkvai időzónával (UTC+3) közvetlenül határos, így a határ átlépésekor két órás időeltolódás adódik. Ezen kívül van Európában egyetlen olyan pont is, ahol három időzóna (UTC+1, UTC+2, és UTC+3) találkozik, a Norvégia-Finnország-Oroszország hármas határon.
Olyan országok, amelyek (részben) UTC+1 -be tartoznának, de UTC+2 -t használnak: Görögország legnyugatibb része pl. Korfu szigete; Bulgária legnyugatibb része; Románia legnyugatibb része (Krassó-Szörény megye, Temes megye; Arad megye, Bihar megye egésze, illetve részben Mehedinţi megye és Szatmár megye); Ukrajna legnyugatibb része, a magyar illetve a szlovák határ közelében; a kalinyingrádi orosz exklávé; Litvánia nyugati része; Észtország nyugati része; Lettország nyugati része; Finnország délnyugati partvidéke pl. Turku; ezen kívül az Åland-szigetek.
Spanyolország különleges esete
Spanyolország elég különleges eset. Az ország ugyan UTC+1 -et használ, de a napi élet üteme egy óra késésben van a többi UTC+1 országhoz képest:
A tanítás 9:30-kor kezdődik, ami Portugáliában 8:30, és ott akkor kezdődik a tanítás.
Az ebéd rendszerint 14:00 órakor van, ami Portugáliában 13:00 és szintén ebédidő
A munkaidő 18:00 óráig tart, ami a portugáliai 17:00 órának felel meg, és az ottani munkaidő végének
A vacsorát 21:00 óra után eszik, ami Portugáliában 20:00 és szintén vacsoraidő.
Másképp szólva, a spanyolok mindent ugyanakkor tesznek, mint a portugálok, vagyis életvitelükben a földrajzilag helyes időzónához igazodnak. Spanyolország tehát névlegesen UTC+1-et használ, de gyakorlatilag UTC-t.