|
A megyei jogú város olyan város Magyarországon, amely – megfelelő eltérésekkel – saját hatásköreként ellátja a megyei feladat- és hatásköröket. A megyei jogú várossá alakulás módját, valamint az azzal járó jogokat és kötelezettségeket jogszabályok írják elő. Jelenleg, 2006. július 11. óta Magyarországon 23 megyei jogú város van: valamennyi megyeszékhely Budapestet kivéve, és öt további város. A megyei jogú városok létezésének két időszakát kell megkülönböztetni Magyarországon. Először a második tanácstörvény hatálya alatt, 1954-től 1971-ig viselte e címet négy nagyvárosunk, később pedig 1990-ben, az önkormányzati rendszer létrejöttével több mint 20 város kapta meg azt. Budapest a megalakulása óta különleges helyzetben van a magyar városok között, soha nem tartozott a megyei jogú városok közé. A megyei jogú városokhoz hasonlítható helyzetben 1950 előtt a törvényhatósági jogú városok voltak. 1971-1990 között egyes nagyvárosok megyei város címet kaptak.
A II. tanácstörvény alatt (1954-1971)A második tanácstörvény felhatalmazása alapján a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1954. évi 12. számú határozata értelmében 1954. november 28-i hatállyal
kivált, és megyei jogú várossá alakult. E városok tanácsai közigazgatási területükön mindazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeztek, melyekkel a megyékben a megyei tanácsok. A megyei jogú városok kerületekre oszlottak, melyekben kerületi tanács működött. Miskolcnak 1965. december 31-ig négy kerülete volt, azt követően három, a többi megyei jogú város pedig mindvégig három-három kerületre oszlott. A kerületeket római számokkal sorszámozták, hasonlóan Budapesthez. A megyei jogú városok helyzetét ebben az időszakban következetesen és egyértelműen kezelték. Minden tekintetben a megyékkel egyenrangú, azoktól különálló területi egységként szerepeltek. Ellentétben a mai gyakorlattal, a hivatalos statisztikai adatközlésekben vagy 24 területi egységre adtak meg adatokat (Főváros + 19 megye + 4 megyei jogú város), vagy 20 egységre, ekkor viszont a megnevezés mindig Baranya megye és Pécs stb. volt. A megyei jogú városi jogállás 1971. április 25-i hatállyal, az új, harmadik tanácstörvény alapján szűnt meg. Megyei városok a III. tanácstörvény alatt (1971-1990)A harmadik tanácstörvény a megyei jogú városi jogállás megszüntetése mellett létrehozott egy új kategóriát megyei város néven. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1971. évi 6. számú határozata értelmében 1971. április 25-i hatállyal városok megyei városi jogállást nyertek. Az Elnöki Tanács 1989. április 1-jei hatállyal megyei várossá nyilvánította továbbá városokat, így a megyei városok száma a tanácsrendszer utolsó másfél évében nyolcra emelkedett. A megyei városok a többi városnál valamivel nagyobb önállóságot élveztek a helyi ügyek intézésében, továbbá részben közvetlen kapcsolatban álltak a központi kormányzati szervekkel, mégis egészében véve alá voltak rendelve a megyének, melyhez tartoztak. A korábbi megyei jogú városok kezdetben megőrizték kerületi beosztásukat. A kerületi tanácsok azonban megszűntek, helyüket a Megyei Városi Tanács VB … Kerületi Hivatala néven létrehozott szervek vették át. Győrben azonban nem hoztak létre kerületeket, hanem a Megyei Városi Tanács VB Kerületi Hivatala elnevezéssel a város egész területére kiterjedő hatáskörű szervet hoztak létre. 1984. január 1-jétől a helyzet annyiban változott, hogy minden megyei városban megszűntek a kerületek, és a városonként egyetlen hivatal elnevezése megyei városi hivatalra egyszerűsödött. Ilyen szervet létrehoztak az 1989-ben megyei várossá nyilvánított három városban is. A megyei városok e címüket 1990-ben az önkormányzatok általános választásának napján elveszítették, azonban az új rendszerben valamennyien megyei jogú városok lettek. Meg kell még említeni, hogy 1930 és 1950 között a megyei város elnevezés már használatban volt. A korábbi rendezett tanácsú városok új elnevezése volt ez, ami a belső közigazgatási szervezetükben beállt változást jelezte. A megyei város ebben az időszakban valamely megyéhez tartozó várost jelentett, tehát a törvényhatósági jogú város ellentettje volt, és a későbbi járási jogú városhoz hasonló jelentéssel bírt. Az egybeesés félreértéshez vezethet, az 1950 előtti megyei városi címet lelkes lokálpatrióták néha megyei jogú városi múltként értelmezik. Az önkormányzati rendszerben (1990 után)1990-ben ismét létrejött a megyei jogú városok kategóriája, s a címet megkapta minden város, amelynek a lakosságszáma meghaladta az 50 000 főt. 1994-ben megyei jogú város lett mindkét megyeszékhely, amelynek a lakossága nem érte el az 50 000-es határt (Salgótarján és Szekszárd.) Az 1990. évi LXV. törvény alapján a megyei jogú várossá nyilvánítást kérheti minden olyan város, amelynek lakossága meghaladja az 50 000 főt. Esztergom, bár lakossága a 30 000 főt sem haladta meg, benyújtotta kérelmét, hogy megyei jogú várossá válhasson, de nem sikerült megszereznie a többség támogatását a Parlamentben. A megyei jogú város képviselő-testülete a közgyűlés, amelynek továbbra is lehetőséget biztosít az önkormányzati törvény, hogy kerületekre oszthassa föl a várost. A megyével közös feladatokban való együttműködés előkészítésére és összehangolására egyeztető bizottságot kell felállítaniuk, amelynek tagjait fele-fele arányban a megyei jogú városi és a megyei közgyűlés választja.[1] Magyarország megyei jogú városai (a megyei jogú várossá alakulás éve):
Források
Lásd még |
This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.
Mercedes Car
This site monitored by SitePinger.net