|
Mezopotámia (görögül: Μεσοποταμία, az óperzsa Miyanrudan („a folyók közötti ország”) fordításából; arámi elnevezése Beth-Nahrain, vagyis a „Két folyó háza”) egy közel-keleti terület volt az ókorban. Földrajzi értelemben egy hordalékkal feltöltött síkság vot, amely a Tigris és az Eufrátesz folyók között feküdt, és felölelte a mai Irak, Törökország és Szíria egy részét. A területet nyugatról a Szír-sivatag, délről az Arab-sivatag, délkeletről a Perzsa-öböl, keletről a Zagrosz-hegység, északról pedig a Kaukázus határolta. Mezopotámia a világ egyik legrégibb civilizációja,, a globális emberi civilizáció egyik bölcsője volt. A Mezopotámiából előkerült írásforma (Uruk, mai Warka) közismerten a legősibb a világon, mellyel Mezopotámia elnyerte a „civilizáció bölcsője” elnevezést. A sumer írás párhuzamosan született az egyiptomi hieroglifákkal, és még néhány régebbi felirat is ismert, mely valószínűleg az írások őse lehet (óeurópai felirat, Naqada [1]). Mezopotámiát számos ókori civilizáció benépesítette és meghódította, elsőként a sumereknek, majd akkádok, babilóniaiak, asszírok, perzsák, hettiták és médek. Itt fontos megemlíteni, hogy az ókori Mezopotámiával kapcsolatos események dátumai még mindig vitatottak, és a dátumozásnak számos különböző módszere és meghatározása van. A következőkben felsoroltak a legáltalánosabban elfogadott feltételezések.
TörténelmeŐskor és írott történelem előtt
A termékeny félholdon számos különböző kultúra telepedett meg az utolsó jégkorszak utáni időkben (kb. Kr. e. 10 000 és körülbelül Kr. e. 5000 között) Ekkorra tehető a Tell Halaf-kultúra; az El Obeid-kultúra és az első uruki kultúra. Általánosságban véve a teljes társadalom kifejlődése 6000-re tehető; akkorra Jerikó már öntözőrendszerrel ellátott nyüzsgő város volt. Sumer és Akkád
Az első bevándorlók: sumérokNehéz meghatározni, hogy honnan jöhettek a sumérok, mivel a sumér nyelv nem hasonlít semmilyen ma ismert nyelvre. Az első bizonyosan tőlük származó emlékek a Dzsemdet Naszr-korban keletkeztek. Mitológiájuk számos esetben utal a környező területre, de kisebb jelek mutatnak őshazájukra is. Ebből a korból valók az első kocsik, melyek fennmaradtak. A Tepe Gawrában folyt ásatások során kerültek elő. Új közigazgatási forma, az államA lakóházak egy központi épület köré, a templom köré épültek. Idővel ezekből a központokból városok fejlődtek, amelyeket fallal vettek körül. Ez nem csak azt jelezte, hogy elfogytak a környező legelők, szabad földek, hanem azt is, hogy megszületett egy új igazgatási forma, az állam. Az öntözéses földművelésen alapuló gazdaság élet irányítását és a város védelmét meg kellett szervezniük. Ezeket a feladatokat látták el a királyok, hivatalnokok. A későbbiekben ezeket a bonyolultabb tevékenységeket már csak despotikus módon lehetett irányítani. A király despotává vált. A Kr. e. 4. évezred közepére a különböző városállamok már nagy hatalommal rendelkeztek. Eridu, Uruk, Ur, Lagas és Girszu voltak a legfontosabb társadalmi központok. A mitológia szerint Uruk adott otthont az egyik leghíresebb mezopotámiai hősnek, Gilgamesnek. A termelés a templomgazdaságokban és kisebb paraszti birtokokon történt, a templom illetve állami hivatalnokok irányításával. A felesleges élelmet nagy mennyiségben tárolták. A templomgazdaság önellátó egység volt. A termelő munkát a közrendű szabadok végezték, akik ezért terményben fizettséget kaptak. A 3. évezredre a városok fokozatosan kiteljesedtek. Az uralkodók és politikai szervezetek óriási építkezéseket folytattak. Akkád birodalomA Kr. e. 24. században Sarrukín megalapította az agadei vagy akkád dinasztiát Mezopotámiában, majd elfoglalva a sumer városállamokat egységesítette Mezopotámiát. A városfalakat leromboltatta, központi hadsereget toborzott, elfolalt városai élére saját hivatalnokait állította. Ez volt az első korszak, amikor egyetlen városban központosították a hatalmat. Az akkád sémi nép volt; az akkád nyelvről szóló írásos bizonyítékok kb. 2300-ból származnak. A sumer írást adminisztratív és irodalmi célokra használták, míg az akkádnál a tudomány volt előtérben. Ez a dinasztia a Kr. e. 2193-as guti hódításig uralta a területet, és uralkodói között olyan nagy királyok is voltak, mint például a magát elsőként istenné nyilvánító Narám-Szín. Sumer nyelve és kultúrája összeolvadt a hódító akkádokéval. A két műveltség összeolvadásából létrejött az egységes mezopotámiai kultúra. Későbbi utódaik ezt vették át tőlük. Sarrukín utódai nem voltak képesek egyben tartani ezt a kezdetleges államot, a nomád gutik támadásai szétzilálták majd romba döntötték a birodalmat. Agade városát a földdel tették egyenlővé. Miután az utóbbi dinasztia uralma véget ért, különböző városállamok versengtek a hatalomért. Ugyanabban az időben a gutiknak hívott népcsoport áramlott le a Zagrosz-hegységből és vette át a hatalmat egy rövid időre. Sumer újjászületéseA nomád nép, a gutik uralmának lázadás vetett véget Mezopotámiában. Ennek során falvakat, városokat fosztogattak, emereket öltek, nem gondozták az öntöző csatornákat. Agade romba döntésével Sumer új esélyt kapott arra,hogy ismét visszaállítsa korábbról ismert független államukat. Elsősorban két város emelkedett ki, Sumer és Lagas. A térség végül Ur városállam hatalmába került, amikor megalapították a harmadik uri dinasztiát. Az ipari fejlődés soha nem látott szintre emelkedett a térségben. Híres uri uralkodók például Utuhegal, Ur-Nammu és Sulgi, aki létrehozta az egyik legősibb ismert törvénykönyvet (a későbbi törvényalkotó, Hammurapi még híresebb). Ur enszijei megerősítették a központi hatalmat, felújították a régi csatornákat. Jelentősen befolyásolta a fejlődést az itt épült zikkurat. Ur tündöklése Agadéhoz hasonlóan ért véget, a betelepülő, portyázó nomád amarru törzseknek nem tudtak ellen állni. Ur városát porig rombolták. A sumer nép ezek után gyorsabban vegyült a betelepülő népekkel. Ezek után már nem követhető nyomon az elszigetelt sumer nyelv és kultúra. Óbabiloni birodalomAz amarruk támadásait követően Mezopotámiában több város emelkedett ki, melyek közül a legfontosabb központtá Babilon vált (isten kapuja). A város uralkodói ismét egységesítették a központi hatalmat egész mezopotámia felett. A kor legerősebb birodalma jött létre. Kr. e. 1700 körül élt a kor legnagyobb uralkodója Hammurapi, akinek a nevéhez fűzödik törvénykönyve. Kr. e. 1600 körül újra beteljesedett a folyóköz sorsa, egy kis Ázsiában élő nép a Hettiták könnyű fegyverzeteikkel és harkocsijaikkal lerohanták a birodalmat, Babilont és a Déli területeket nem vonták fennhatóság alá a Hettiták, csak végigrabolták, így ezt az elszikesedő területet a kassuk vezére szerezte meg. AsszíriaKiemelkedő városai: Asszíria ókori történelmi régió volt Észak-Mezopotámiában, a Tigris és az Eufrátesz felső szakasza között. Ezen a vidéken nem Mezopotámiára jellemző alföldi táj terült el,hanem hegyek szabdalták a vidéket. A földművelésre öntözés nélküli teknika jellemző és legeltető állattartás. A hegyek ólomban és fában gazdagok voltak, ezért ezek váltak Asszíria legfőbb árucikkeivé. Katonai állammá válásukban nagy szerepet játszott a kényszer. PeremterületekA hurrik egy ismeretlen származású, indoárja hatásokat hordozó nép volt, akik Észak-Mezopotámiát és Anatólia délkeleti részét Kr. e. 1600 körül népesítették be és Kr. e. 1450 körül létrehoztak egy kisebb birodalmat, Mitannit kelet, észak és nyugat felé terjeszkedve, és egy időre adófizetésre kényszerítették a nyugati királyságokat, még a távoli Kaftit is (minószi Kréta) és nagy fenyegetést jelentettek az egyiptomi fáraó számára. Kr. e. 1300 körül a hettiták és az asszírok felbomlasztották, majd elfoglalták Mitannit. A hettiták egy nyugat-indoeurópai népcsoport (a „kentum” nyelvcsaládból), akik Kis-Ázsia nagyrészét leigázták fővárosukból Hattusas-ból (a mai Törökország) és még Egyiptomot is bevették. Újbabiloni BirodalomA birodalom nevének jelentése "Isten kapuja". A Bibliából ismert Bábel-tornya is e területhez köthető. A birodalom híres uralkodója volt Hammurapi, aki Talio-elv (szemet-szemért, fogat- fogért) szerinti törvényeivel vált híressé. Társadalmi rétegek: szabadok, félszabadok, rabszolgák A Kis-Ázsiából jövő hettiták pusztításának következtében lett vége a birodalomnak. Perzsa BirodalomA régiónak akkor lett igazán nagy jelentősége, amikor az Akhaimenidák beolvasztották a Perzsa Birodalomba. Két alkirályságra osztották: délen volt Babilónia és északon Athura (Asszíriából). Ezidő alatt Perzsia a világ legnagyobb hatalma lett. A perzsák, akik kiváltak Babilonból és az iráni fennsíkon telepedtek le, mára visszavették ősi földjeiket, és uradalmuk alatt virágzott a matematika és asztronómia; ez később a görögökre lett nagyon jellemző. Későbbi történelemMiután a makedónok Nagy Sándor vezetésével egész Perzsiát meghódították, a terület a Szeleukida Birodalom része lett. A hellenisztikus kor után Mezopotámia nagy része a perzsa Parthus Birodalom része lett. A Parthus Birodalom fővárosa Ktésziphón volt. Az északnyugati rész azonban római fennhatóság alá került. A tetrarchia időszaka alatt a terület két provinciára oszlott, Osroenére (Edessa környékén; nagyjából a mai Törökország és Szíria közötti határ területén) és Mesopotamiára (északkeletre). A szasszanidák vezette Perzsa Birodalom idején, mely sokkal nagyobb volt, a mezopotámiai részt Del-e Iranshahr-nak, azaz „Irán szívének” hívták és fővárosa Ktésziphón volt (szemben az ókori Szeleukeiával, mely a Tigris mentén helyezkedett el), Perzsia fővárosa Mezopotámia területére esett. Miután a korai kalifák az egész Perzsa Birodalmat egyesítették és még tovább növelték, Mezopotámia újra egyesült, ám két provinciaként kormányozták: Észak-Mezopotámia (Moszullal) és Dél-Irak(Bagdaddal, mely várost a Perzsák építették, majd később a kalifák fővárosa lett). MűvészetMezopotámia művészete a nagy hódítások idején egybeolvadt a környező, hódító népek kultúrájával. Viszont amíg Mezopotámia városállamai önálló életet éltek addig fejlett és sokrétű művészet alakult ki. ÉpítészetAz ókori mezopotámiaiak már használtak égetett agyagból készült téglát, de csak a paloták építéséhez, a lakóházakhoz levegőn szárított téglát, ezen kívül nádat alkalmaztak. A téglákat kifestették így mozaikszerű mintákkal díszítették az épületeket. Alapozáshoz bitument kevertek ki. Hatalmas palotáikat fényűző lakosztályok és templomegyüttesek és fogadórészek jellemzték.
Ál-Untas-Napirisa (mai nevén Csoga Zanbil), amit az iráni Szúsza városa közelségében a Kr. e. 13. században építtetett Untas-Napirisa elámi király, egyike a legjobb állapotban fennmaradt zikkuratoknak.
A zikkurat, más írásmód szerint ziqqurat (szó szerint: „kimagasló (építmény)”) a nagyobb mezopotámiai városok templomnegyedének középpontja. Hét, esetleg kilenc egyenetlenül csökkenő szintből álló toronyépület, amelyen az első emelet – rendszerint a torony dereka – kétoldalt lépcsőfeljárón közelíthető meg. Az emeletek mindegyike más-más színűre volt festve. Csupán a legfelső részt képezték ki szobává, itt őrizték az istenség szobrát, itt folytak le az évenként megismételt szertartások, s minden bizonnyal ez szolgált a zikkurat tetején folytatott csillagászati megfigyelések helyszínéül is. A leghíresebb zikkurat a babilóni Étemenanki, azaz „az ég és a föld alapjának temploma”. Ez az i. e. 2. évezred elején készült, s az ókori írók által említett i. e. 6. századi újjáépítése kapott legendás hírt, egyes kutatók szerint ugyanis ehhez fűződik a Bibliából ismert „Bábel tornya” történet. Ez a zikkurat eredetileg Marduk kultuszhelye volt. FestészetFontos volt a festészet. A palotáikat díszítették vele. Kedvelt volt az épületek mozaikkal való dízsítése. IrodalomA vallásban szereplő irodalom nagy részét a himnuszok és az istenségekről szóló prózák töltötték ki. Kedvelték a bölcseleti hangvételű költeményeket, a vetélkedéseket. Sok tudományos témájú feljegyzést is készítettek a megfigyeléseikkel kapcsolatban. Ezeknek a leírásoknak a főbb témái a csillagászat és az orvostudomány. A városállamok uralkodói fontosnak tartották, hogy a törvények is le legyenek jegyezve ezért ilyen irodalmi források is maradtak fennt. ZeneZenéjük vallási témájú volt. Különböző hangszereket használtak, például hárfát, lantot, fuvolát, cimballont, üstdobot, dobot, kereplőt, csörgőt, nádsípot és lírát. A zene összekapcsolódott az énekléssel és a tánccal. Zenéjükben főleg a ritmus játszott nagy szerepet. Külső hivatkozásokEzek a civilizációk hozták létre a korai építményeket és kultúrákat, melyek elsőként végeztek gazdálkodást.
A régió korábbi városai: Olvasmányok
Források
A Föld régiói
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.
Mercedes Car
This site monitored by SitePinger.net