|
Article in other languages:
|
A Real Madrid Club de Fútbol, rövidítve Real Madrid CF, a sajtóban legtöbbször egyszerűen Real Madrid, egy spanyol labdarúgóklub. A klubot 1902-ben alapították. Jelenleg a La Ligában játszanak. Alapításuk óta az összes szezont az első osztályban töltötték el, egyszer sem estek ki. A Real Madrid a legeredményesebb spanyol csapat 31 bajnoki címével és 17 kupagyőzelmével, emellett 9 alkalommal nyerték meg a Bajnokok Ligáját (BEK-et is beleszámítva), ami szintén rekord. [6][7][8] A csapat kétszer az UEFA-kupát is elhódította, így az összes európai kupagyőzelmek tekintetében is az első helyen áll (9 BL, 2 UEFA-kupa). [9] Hazai mérkőzéseiket a 80 354 néző befogadására alkalmas Santiago Bernabéu stadionban játsszák. Eredeti mezszínük tiszta fehér, és 1947 óta otthoni mérkőzéseiket mindig fehér szerelésben játsszák. A Real Madrid több spanyol labdarúgócsapattal rivalizál évtizedek óta, ezek például a szintén madridi Atlético vagy az FC Barcelona. Az Atlético elleni mérkőzéseket El Derbi madrileñónak, a Barcelona elleni találkozókat pedig El Clásicónak nevezik Spanyolországban. Ezeket a szokottnál is nagyobb érdeklődés kíséri. A Harvard egyetem 2007-ben végzett kutatása szerint a Real a világ második legnagyobb és legdrágább, valamint a második legnagyobb bevétellel gazdálkodó klubja, költségvetése mintegy 350 millió euró, a klub összértéke pedig közel egymilliárd euró. [10][11] 2000. december 23-án a FIFA a 20. század legjobb csapata címet adományozta a királyi gárdának. [12] A Real Madrid alapító tagja volt a FIFA-nak és az azóta már megszűnt G-14-nek, amely Európa 14 (2002-től 18) legbefolyásosabb labdarúgóklubját foglalta magában. [13] A Real a G-14 helyébe lépett Európai Klubszövetségben is alapító tag. [14]
TörténeteA labdarúgás Madridba az Institución Libre de Enseñanza egyetem tanárai és diákjai által jutott el, akik közül többen Nagy-Britanniában (Oxford és Cambridge) tanultak, így megismerkedhettek a játék alapjaival.[3] Ez a klub 1900-ban kettévált, a New Foot-Ball de Madrid és a Club Español de Madrid léptek a Footbal Club Sky helyébe. Utóbbi klubból 1902. március 30-án jött létre a Madrid Football Club, a Real Madrid közvetlen elődje. [15] Mindössze három évvel alapítása után a Madrid FC megnyerte első rangosabb serlegét, miután legyőzte az Athletic Bilbaót a spanyol kupa döntőjében. [3] A csapat 1912-ig csak kisebb pályákon játszott, ekkor költöztek első nagyobb stadionjukba, a Campo de O'Donnell-be. [16] 1920-ban, XIII Alfonz király a Real (királyi) jelzőt adományozta a klubnak, így a hivatalos neve Real Madrid CF lett. [17] 1929-ben, a spanyol labdarúgó-bajnokság első szezonjában a Real Madrid egészen a szezon utolsó mérkőzéséig az első helyen állt, ám mivel az utolsó fordulóban vereséget szenvedett az Athletic Bilbao vendégeként, a bajnoki címet végül az FC Barcelona nyerte, a Real pedig a második helyen végzett, mindössze 1 ponttal a katalán csapat mögött. [18] A Real első bajnoki címét az 1931–32-es szezonban szerezte. A következő szezonban ismét az első helyen végeztek, az Athletic Bilbao után a második duplázó csapat lett az országban. [19] A klub elnöke 1945-ben a klub stadionjának későbbi névadója, Santiago Bernabéu Yeste lett.[20][21] Elnöksége alatt felújították a Santiago Bernabéu stadiont (ekkor még Estadio Chamartín) és a klub korábbi edzőkomplexumát, a Ciudad Deportivát is. Az 50-es évek elején kialakította a klub mai arculatát, miszerint főleg külföldi világklasszis játékosokra építi csapatát. 1955-ben a L'Équipe újságírója, Gabriel Hanot ötletéből, Sebes Gusztáv segítségével Bernabéu megalapította a BEK-et, amely ma Bajnokok Ligája néven ismert. [22] Az újonnan alakult sorozatban a Real Madrid sokáig egyeduralkodó volt, ugyanis 1956 és 1960 között zsinórban megnyerte az első öt kiírást. Ezek közül az egyik legemlékezetesebb döntő az 1960-as volt, amikor a Hampden Parkban, több mint százezer néző előtt 7–3-ra győzték le az Eintracht Frankfurt együttesét, Puskás 4, Di Stéfano 3 góljával. [21] Amikor a Real ötödször is megnyerte a sorozatot, megkapta az eredeti serleget. [23] A Real hatodik BEK-győzelmét 1966-ban aratta a Partizan Beograd 2–1-es legyőzésével. A csapat ekkor főleg spanyol játékosokra épült, becenevük a Ye-yé volt. [24] Ez a csapat az 1966-os győzelem mellett kétszer (1962, 1964) döntőt is játszhatott. A 70-es években a Real Madrid összesen 5 bajnoki címet és 3 kupagyőzelmet szerzett. 1971-ben a Real KEK-döntőt játszhatott a Chelsea ellen, amelyet újrajátszás után az angol klub nyert meg 2–1-re. [25] 1978-ban, miközben zajlott a világbajnokság, elhunyt Santiago Bernabéu. A FIFA Bernabéu tiszteletére háromnapos gyászszünetet rendelt el a világbajnokságon. [26] Szintén Bernabéu emlékére, 1979-ben a Real Madrid megalapította a Santiago Bernabéu-trófeát, melyet minden nyáron, a szezon kezdete előtt adnak át. A 80-as évek elején a Real Madrid egy kisebb hullámvölgyben volt, egészen addig, amíg fel nem nőtt egy főleg saját nevelésű játékosokra épülő generáció. [27] Egy spanyol újságíró, Julio César Iglesias a csapatnak az egyik játékos, Emilio Butragueño beceneve után a Quinta del Buitre (szabad fordításban „keselyűsereg”) nevet adta a csapatnak. A csapat gerincét adó további játékosok: Manolo Sanchís, Martín Vázquez, Míchel és Miguel Pardeza. [28] Ez a csapat, bár Pardeza 1986-ban a Real Zaragozához távozott, egyike lett Spanyolország és Európa legeredményesebb csapatainak. A klub a 80-as évek második felében kétszer nyerte meg az UEFA-kupát (1985-ben a Videoton ellen), ötször a bajnokságot, és háromszor a spanyol szuperkupát is sikerült elhódítania. [28] A 90-es évek elején a „Quinta del Buitre” feloszlott, mivel Vázquez, Butragueño és Míchel is elhagyta a klubot. 1996-ban az akkori elnök, Lorenzo Sanz Fabio Capellot ültette a Real kispadjára. Bár csak egy szezonon keresztül irányította a csapatot, bajnoki címet ünnepelhettek, és 32 év szünet után a Real Madrid ismét megnyerte a Bajnokok Ligáját, miután Predrag Mijatović góljával legyőzték a Juventust. Capello után a holland Jupp Heynckes érkezett a Real Madrid kispadjára. Vele 2000-ben ismét megnyerték a BL-t, ekkor a Valenciát győzték le 3–0-ra. [6][29]
A Real játékosai ünneplik a 2008-as szuperkupa-győzelmüket
2000 júliusában Florentino Pérezt választották meg a klub új elnökének. [30] Első jelentősebb intézkedése elnökként Luis Figo megszerzése volt. [31] Az ő elnöksége alatt nagyon sok pénzt költöttek játékosvásárlásra (Zinédine Zidane 75 millió euróért történő megvásárlása egészen 2009-ig rekord volt), és létrejött egy főleg nemzetközi sztárokra (Figo, Zidane, Ronaldo, Raúl, Roberto Carlos, Beckham) épülő csapat, a „Galaktikusok”. Bár egy-egy alkalommal megnyerték a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is, a klub elvárásaihoz képest ez egy viszonylag sikertelen időszak volt, ugyanis a 2003-as bajnoki címtől egészen 2006-ig a gárda egyetlen trófeát sem tudott nyerni. [32] 2006 nyarán a frissen megválasztott elnök, Ramón Calderón Fabio Capellot szerződtette edzőnek, sportigazgatónak pedig a klub korábbi játékosát, Predrag Mijatovićot nevezte ki. [6] 2007-ben a klub négy év után ismét bajnoki címet ünnepelhetett. Capello munkájára az újbóli bajnoki cím ellenére ismét nem számított a klub, helyére a klub korábbi játékosa, a német Bernd Schuster került. [33] A 2007–2008-as szezont, immár Schusterrel, ismét az első helyen fejezték be, így 18 év után sikerült ismét egymás után két bajnoki címet szerezniük. A 2008/2009-es szezonban már korántsem úgy kezdték az idényt a blancók ahogyan azt elvárták volna a drukkereik. Fájó vereségekbe szaladtak bele és egyszerűen nem tudtak talpra állni. Ennek hatására a vezetőség úgy döntött, hogy meneszti a csapat vezetőedzőjét, Bernd Schustert, és helyére a Sevilla korábbi sikertrénerét Juande Ramost nevezi ki. Kinevezése 2008.december. 9-től a szezon végéig tart, az eredmények függvényében azonban hosszabbításra van lehetőség.[34] 2009. május 14-én ismét Florentino Pérez lett a klub elnöke. Terveiben szerepel egy új „galaktikusok” létrehozása, melyre előzetesen 300 millió eurót szán. Első komolyabb intézkedése a vezetőedzőt illetően történt, Juande Ramos helyett Manuel Pellegrinit szerződtette. Nem sokkal később a Real Madrid megszerezte a már régóta a kívánságlistájukon szereplő Kakát 65 millió euróért. [35][36] Később leigazolta Cristiano Ronaldót [37][38], Raúl Albiolt [39][40] és Karim Benzemát is. [41] Cristiano Ronaldo 94 millió eurós vételárával megdöntötte Zidane korábbi, 75 millió eurós csapatváltását, szintén Pérez állított fel, előző elnöki ciklusa alatt. A klub himnusza
Egy 2007-es Real Madrid-Real Betis mérkőzés
De las glorias deportivas, que campean por España va el Madrid con su bandera, limpia y blanca que no empaña. Club castizo y generoso, todo nervio y corazón, veteranos y noveles, veteranos y noveles, miran siempre sus laureles con respeto y emoción. ¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid! Noble y bélico adalid, caballero del honor. ¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid! A triunfar en buena lid, defendiendo tu color ¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid! Enemigo en la contienda, cuando pierde da la mano sin envidias ni rencores, como bueno y fiel hermano. Los domingos por la tarde, caminando a Chamartín, las mocitas madrileñas, las mocitas madrileñas van alegres y risueñas porque hoy juega su Madrid ¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid! Noble y bélico adalid, caballero del honor. ¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid! A triunfar en buena lid, defendiendo tu color ¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid! A centenáriumi himnuszHala Madrid! Hala Madrid! Campo de estrellas Donde crecí Hala Madrid! Juegas en verso Que sepa el universo Cómo juega en Madrid Sale el Madrid a luchar Sale el Madrid a ganar Hala Madrid! Hala Madrid! A himnuszok meghallgathatók itt: Eredeti, Centenáriumi (MP3 formátum) CímerA Real Madrid legelső címere a maihoz képest még elég egyszerű volt. A címerben fehér alapon a klub nevének rövidítése (MCF – Madrid Club de Fútbol) szerepelt egyéni elrendezésben. Az első változtatást akkor eszközölték, amikor úgy döntöttek, hogy a kezdőbetűk egy körben szerepeljenek. [42] Bár ez volt a klub címere egészen az 1920-as évek végéig, a sportklubokra vonatkozó akkori rendelkezés szerint a hivatalos mérkőzéseken olyan címert kellett használni, amiben szerepel a város jelképe. 1920-ban a klub megkapta a spanyol királytól a Real (királyi) előtagot, így a klub neve Real Madrid Club de Fútbol-ra változott. Ezután a spanyol korona is belekerült a címerbe. [42][43] A Franco-diktatúra idején, amikor Spanyolországban köztársaság volt, az összes spanyol labdarúgócsapatnak, így a Real Madridnak is el kellett távolítaniuk a nevükből a királyi jelzőt, címerükből pedig a koronát. A Real azonban, mivel a rezsim támogatását élvezte, még a köztársaság ideje alatt újra használhatta a királyi szimbólumokat. [19] A klub címere a jelenlegi formát 1941-ben nyerte el, a betűk ekkor kaptak arany színezést, végleg visszakerült a címerre a spanyol királyi korona, a betűk hátterébe pedig keresztben egy lila csík került, ami Kasztíliát szimbolizálja. Ezt követően csak kisebb változtatások történtek, 2001-ben például megvastagították az arany motívumokat a címerben, valamint a kör egy vékony, tengerkék szegélyt kapott. [20][42]
MezszínekA Real Madrid alapítása után még teljesen fehér mezben játszott, de még ugyanebben az évben, 1902-ben egy kék csík is rákerült a felsőre keresztben, és a maival ellentétben sötétkék sportszárban játszottak. [7][44][45] A kék csíkkal ellátott mez egy angol csapat, a Corinthian FC mezéről lett mintázva. Szintén 1902-ben, a sötétkék sportszárat feketére cserélték. Az 1940-es évek elején az akkori edző ismét változtatott a csapat mezén, a hátuljára számok kerültek, a mez elején, bal felső sarokban pedig felkerült a klub címere. 1947 november 23-án, egy Atlético Madrid elleni mérkőzésen a Real Madrid lett az első spanyol csapat, akinek játékosai számozott mezben léptek pályára. [46] A Real Madrid idegenbeli meze teljesen fekete, de lehet még teljesen lila is. A mezeket 1998 óta az Adidas gyártja a csapatnak, a multinacionális céggel jelenleg is tart a szerződés. [47][48] A klub első mezszponzora a Zanussi volt, a logójuk 1982-től 1985-ig szerepelt a csapat mezén. Ezután 1992-ig a Parmalat volt a csapat főszponzora. Ezt követően, 2001-ig a Teka logója szerepelt a klub mezén. [49][50] A Teka logójának helyére egy szezon erejéig a klub hivatalos weboldalának címe, a realmadrid.com került, reklámozandó az oldalt. Ezután 2006-ig a Siemens volt a Real Madrid legfőbb támogatója. A Real következő mezszponzora egy szezonra a BenQ elektronikai cég volt. [51] A legfőbb szponzor jelenleg a bwin.com. [52][53] Gyártók, mezszponzorok
A Real Madrid meze 1982-ben
StadionA klub alapítása után sokáig kisebb pályákon játszott, első nagyobb stadionjuk az 1912-ben átadott Campo de O'Donnell volt. Ez 11 évig maradt a Real hazai pályája. A korábbi egyszerű labdarúgópálya az utolsó években, amikor a Madrid ott játszott, már körülbelül hatezer néző befogadására is alkalmas volt. [54] Ezt követően egy nyolcezer néző befogadására alkalmas stadionban, a Campo de Ciudad Lineal-ban játszottak. Ennek a stadionnak a nyitómeccsén négyezer (egyes feltételezések szerint nyolcezer) néző vett részt. [54] Következő stadionjuk az Estadio Chamartín volt, amelyben már 22 500 néző foglalhatott helyet. A munkálatok 500 ezer pesetába kerültek, amit a korábbi játékos, Carlos López-Quesada, valamint az elnök, Pedro Parages és az igazgatósági tagok, José de la Pena, valamint Bernardo Menéndez finanszíroztak. [54] A stadionnak nem volt hivatalos neve, de az emberek elsősorban Chamartínként említették, és később is így szerepelt mindenhol. [54] Az első mérkőzést ebben a stadionban 1923. május 17-én vívták, a barátságos meccsen a Newcastle volt az ellenfél. A Real itt ünnepelhette első bajnoki címét. [18] Az 1943-ban megválasztott elnök, Santiago Bernabéu Yeste egy idő után úgy gondolta, ez már nem elég nagy a klub ambícióihoz, és új stadiont építtetett. A ma a Bernabéu nevét viselő stadion [21][55] 1947. december 14-én készült el. [20][56] A Bernabéu stadion befogadóképessége sokszor változott, 1953-ban például akár 120 ezren is elfértek a stadionban. [57][58] Ezután a stadiont a biztonsági okok miatt átépítették, és fokozatosan egyre kevesebb néző befogadására volt alkalmas. Az UEFA előírása, miszerint a BL-meccseket nem rendezhetik olyan stadionban, ahol állóhelyek is vannak, a stadiont 1999-ben ismét átalakították. [57] Jelenlegi formáját 2003-ban nyerte el, az akkori, közel 5000 férőhelyes bővítés után a stadionban jelenleg 80 354 fő foglalhat helyet. [59] A Bernabéu stadion több nagy torna döntőjének adott otthont, itt rendezték az 1964-es labdarúgó-Európa-bajnokság és az 1982-es labdarúgó-világbajnokság, valamint az 1957-es, az 1969-es és az 1980-as BEK-döntőt is. A Bajnokok Ligája döntőjét 2010-ben ismét itt fogják rendezni. Az Alfredo Di Stéfano stadionban jelenleg a Real Madrid tartalékcsapata, a Castilla játssza mérkőzéseit. A stadiont 2006. május 9-re teljesen felújították. A nyitómérkőzésen, az 1956-os BEK-döntő „visszavágóján”, a Stade de Reims ellen a Real Madrid 6–1 nyert, Antonio Cassano és Roberto Soldado 2-2, valamint Sergio Ramos és José Manuel Jurado 1-1 góljával. A stadion befogadóképessége jelenleg ötezer fő, nevét a Real korábbi játékosáról, Alfredo Di Stéfanoról kapta. [60] Statisztikák és rekordok
A klub korábbi játékosai közül a jelenlegi csapatkapitány, Raúl szerezte a legtöbb gólt, valamint a legtöbb mérkőzésen lépett pályára
A Real Madrid játékosai közül a legtöbb mérkőzésen Raúl lépett pályára,összesen 714 mérkőzést játszott le a Királyi Gárdában 1994 és 2009 között. [61] második helyen Santillana áll 643 lejátszott mérkőzéssel. A kapusok között a jelenleg is aktív Iker Casillas a csúcstartó 454 fellépéssel. A klub legtöbbszörös válogatott játékosa a portugál Luís Figo, aki 127 alkalommal szerepelt a portugál válogatottban (ebből 47-szer a Real Madrid játékosaként). [62] A Real Madrid legeredményesebb gólszerzője a klub jelenlegi csapatkapitánya, Raúl, aki 1994-től eddig 309 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába. Második helyen, 307 találattal a klub tiszteletbeli elnöke, Alfredo Di Stéfano áll. [63] A BL-ben is Raúl vezeti az összetett góllövőlistá, 64 találattal A korábbi rekorder Di Stéfano volt 49 góllal. A spanyol játékos a bajnokságban 216 gólt szerzett, ezzel ebben az összevetésben is az első helyen áll, itt holtversenyben Di Stéfanoval. [64] A Real Madrid legmagasabb hivatalos nézőszáma 83 329, egy 2006-os kupamérkőzésen voltak ennyien a lelátókon. A stadion jelenleg 80 354 néző befogadására alkalmas. [65] A 2007–2008-as szezonban az átlagnézőszám 76 234 volt, a legmagasabb az európai labdarúgó-bajnokságokban. [66] A klub több rekordot tart Spanyolországon belül is, többek között ők nyerték a legtöbb bajnoki címet (31), és a legtöbb egymás után megszerzett bajnoki cím (1960 és 1965, valamint 1985 és 1990 között sorozatban öt megszerzett bajnoki cím). [67] 121 győztesen megvívott otthoni mérkőzése (1957. február 17. és 1965. március 7. között) szintén rekord, nemcsak Spanyolországban, hanem az egész világon is. [68] A klub nyerte meg legtöbbször, összesen kilenc alkalommal a BEK-et (később Bajnokok Ligája). A legtöbb elődöntős mérkőzésen (21) is a Real szerepelt. [69] A BL összesített góllövőlistáját 64 találattal a klub jelenlegi csapatkapitánya, Raúl vezeti. A második helyen szintén a klub játékosa, Ruud van Nistelrooy áll, 60 találattal. A Real Madrid legdrágább vétele Cristiano Ronaldo volt,akit 2009 nyarán igazoltak 94 millió euróért a Manchester Unitedtől.A klub történetének második legdrágább átigazolása Zinédine Zidane 75 millió euróért,a harmadik helyen Kaká áll 74 millióért. [7][70] A klub legdrágábban eladott játékosa Robinho volt, akiért a Manchester City 2008-ban 42 millió eurót fizetett. [71] Élvonalbeli bajnoki szereplésekA Real Madrid a 2009-10-es szezont is beleértve a 79. alkalommal, megszakítás nélkül vesz részt a spanyol labdarúgó-bajnokság küzdelmeiben. Ebből 31 alkalommal szerezte meg a bajnoki címet, amivel a bajnokság csúcstartója. Ezzel jelentősen megelőzi a bajnokság második legeredményesebb csapatát az FC Barcelona együttesét, mely 18 bajnokságot nyert meg. A klub legszebb és legeredményesebb periódusa az 1956-tól 1969-ig terjedő időszakra esik, ekkor 10 bajnoki címet és 3 ezüstérmet szerzett a csapat.[72]
*A spanyol polgárháború miatt a bajnokság szünetelt a következő szezonokban: 1936–37, 1937–38 és 1938–39 Nemzetközi szereplésA Real Madrid eddig 9 alkalommal nyerte meg a BEK-et (később Bajnokok Ligája), ami rekord. A klub játékosai közül a legtöbb gólt a jelenleg is aktív Raúl szerezte, jelenleg 64 gólnál tart. A második helyen szintén egy Real-játékos, a holland Ruud van Nistelrooy áll.
A Real Madrid CF összes nemzetközi kupamérkőzéseA táblázat a jobb oldali szövegre kattintva nyitható/csukható
Szurkolók, rivalizálásokA hazai mérkőzéseken az ülőhelyek nagy része a bérletesek részére van fenntartva, akiknek létszáma évek óta 60 000 felett van. [1] Ahhoz, hogy valaki bérlethez juthasson, klubtagnak (socio) kell lennie. Világszerte több mint 1800 hivatalos, a klub által is elismert rajongói klub (peña) van. A klubnak szerte a világon több milliós rajongótábora van, akik több klubbal is rivalizálnak. Ezek közül a legismertebb az Barcelonával való rivalizálás. [73] A szurkolók egy csoportja, az Ultras Sur ismert szélsőjobboldali nézeteiről. Ez a szurkolói csoport jó viszonyt ápol az SS Lazio Irriducibili nevű csoportjával. Az Ultras Surt játékosokkal történt incidensek után többször vizsgálta már az UEFA. [74][75] El ClásicoA Real Madrid egyik legnagyobb riválisa az FC Barcelona. A két klub rivalizálásának politikai okai is vannak, az ellentét legjobban a Franco-érában jelentkezett. Mivel a Real Madrid a Franco-rezsim támogatását élvezte, Katalónia pedig önállóságot követelt magának, a klub egyfajta fellegvár lett a politikai harcokban.[76][77] Azokat a játékosokat, akik az egyik klubtól igazoltak a másikhoz, különösen nem szerették az ellenfél szurkolói. A leghírhedtebb eset Luís Figóval történt, aki 2000-ben igazolt a katalán klubtól a Real Madridhoz: egy 2002. évi egymás elleni mérkőzésen, mikor Figo szögletet készült elvégezni, a katalán klub szimpatizánsai többek között egy malacfejet dobtak a játékos irányába. A Barcelona az eset után 4000 eurós büntetést kapott. [78][79] Korábban Alfredo Di Stéfano volt a Barcelona szurkolói által legjobban utált játékos, mivel a Real Madrid és a Barcelona egyaránt megpróbálta leigazolni a játékost. Di Stéfano végül a Real játékosa lett, és később a csapat egyik húzóemberévé vált. [80] Mivel a 2 klub a két legeredményesebb csapat Spanyolországban, és szinte mindig mindketten esélyesek a bajnoki címre, így az ellentét időről időre folyamatosan kiújul.A legújabb vandál tette a Barca drukkereinek 2009 nyarán történt,igaz,ezért részben a sértett is okolható:2009 nyarán a Barcelona bemutatta legújabb leigazolt sztárjátékosát Zlatan Ibrahimovicot a Nou Campban,és erre egy real-drukker is elment.A katalán szurkolók megverték,majd a mezét fölgyújtották. El derbi madrileño
Egy 2006-os Real Madrid-Atlético Madrid meccs
A Real Madrid legközelebbi „szomszédja” a szintén madridi Atlético, és szintén a Real egyik legnagyobb riválisa. Bár a klubot baszk diákok alapították 1903-ban, a klubhoz több, a Realtól elküldött tag is csatlakozott, innen az ellentét oka. További ellentétre adott okot, hogy korábban a Real Madrid szurkolói főleg a középosztályból, míg az Atléticoé leginkább a munkásosztályból kerültek ki, de az ebből adódó ellentét mára már szinte teljesen eltűnt. A két csapat először 1929. február 21-én játszott egymás ellen a bajnokságban. Az első hivatalos el derbi madrileño-n a Real nyert 2–1-re. [18] A két csapat nemzetközi mérkőzésen először az 1958–1959-es BEK elődöntőjében találkozott, ahol az első meccset 2–1-re a Real, míg a visszavágót 1–0-ra az Atlético nyerte. Újrajátszás után a Real Madrid jutott tovább. A következő két évben viszont a Real kétszer is kikapott fontos meccseken az Atléticótól, 1960-ban és 1961-ben is ez a két csapat játszotta a spanyol kupa döntőjét. 1961-től egészen az 1980-as évekig, amikor a Real Madrid dominált a bajnokságban, a kisebbik madridi klub volt a Real egyik legkomolyabb ellenfele, a Real mellett ők voltak a legsikeresebb csapat, 1966-ban, 1970-ben, 1973-ban 1977-ben is bajnoki címet tudtak szerezni. 1965-ben az Atlético szakította meg a királyi gárda nyolc éves otthoni veretlenségi sorozatát. [81] Utolsó fontosabb mérkőzésük a 2002–2003-as szezonban volt, amikor az egymás elleni meccs a bajnoki címről döntött. A Real végül simán, 4–0-ra nyert.[82] Játékoskeret2009. augusztus 28. szerint. [83]
Jelmagyarázat: GK (Goalkeeper) = kapus; DF (Defender) = hátvéd; MF (Midfielder) = középpályás; FW (Forward) = csatár. CsapatkapitányokZárójelben a bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok találhatóak.
Ismertebb játékosokA klub világbajnok labdarúgói
A klub Európa-bajnok labdarúgói
Híresebb vezetőedzőkA csapatnak megalapítása óta 41 vezetőedzője volt. Az első az angol Arthur Johnson, aki 10 évig volt a Real Madrid vezetőedzője, ezalatt ötször nyerték meg a Király-kupát. A legtovább Miguel Muñoz volt a klub vezetőedzője, 1960 és 1974 között összesen 604 mérkőzésen ülhetett le a kispadra. A győzelmeket számolva a legsikeresebb edző Luis Carniglia volt, aki a Real edzőjeként mérkőzéseinek 69,81 százalékát megnyerte, míg a legkevésbé sikeres Jacinto Quincoces, aki „mindössze” 37,21 százalékát nyerte meg mérkőzéseinek. Ebben a táblázatban csak azok a vezetőedzők szerepelnek, akik legalább 1 trófeát nyertek a klubbal. [84][85]
ElnökökA klubnak alapítása óta 16 elnöke volt, mind spanyol. Legtovább a klub stadionjának későbbi névadója, Saniago Bernabéu Yeste volt a klub elnöke, aki 1943-tól 1978-ig töltötte be ezt a pozíciót. 2000 júliusában Alfredo Di Stéfanót a klub tiszteletbeli elnökének választották. [86]
EredményekHazai
Nemzetközi
Egyéni címek
Lásd mégForrások
Kapcsolódó irodalom
Külső hivatkozások
Questions for article: |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.
IHS Europe: Infrared Heating Systems for Home and Business.