|
Szoftver (angol: software) alatt a legszűkebb értelemben elektronikus adatfeldolgozó berendezések (pl. számítógépek) memóriájában elhelyezkedő, azokat működtető programokat értünk. Körülbelül ez volt a John W. Tukey által 1958-ban bevezetett angol software kifejezés eredeti értelme is. A szoftvert az különbözteti meg a fogalmilag vele szembeállított, és azt kiegészítő hardver-től, hogy egy programvezérelt berendezésnek a hardver az egyedi, fizikai részét, míg a szoftver az általános, szellemi részét jelenti. Egy példával megvilágítva: két egyező típusú, minden szempontból azonosan felszerelt, és egyformán működő számítógép esetében a hardver az, ami miatt két különálló gépről beszélünk, és a szoftver az, ami a két gépben egy és ugyanaz. A hardver fizikai jellegénél fogva egyedi és megismételhetetlen, míg a szoftver éppen az önmagával azonosan ismételhetőt, a tökéletesen másolhatót jelenti. A világon emberek milliói használják egymástól függetlenül, nap mint nap, ugyanazt a szoftvert; ám ha több felhasználó ugyanazt a hardvert használja, akkor szükségképpen osztozniuk kell annak véges, fizikai erőforrásain. A szoftver nemcsak elektronikus memóriatartalomként realizálódik, hanem életciklusának megfelelően többféle formában jelenik meg, fogalma ezekre a megvalósulási formákra is kiterjed, így a szoftver fogalmába tágabb értelemben beletartozik:
Az összetett feladatok elvégzésére kifejlesztett, egymással szoros kapcsolatban álló, önállóan is működőképes, de együttesen hatékonyabb és teljesebb támogatást nyújtó, éppen ezért teljes életciklusuk során együtt kezelt szoftverek csoportját programcsomagnak nevezzük.
A szoftverek funkciójuk szerintA programvezérelt gépek célszerű működését a szoftverek több rétege biztosítja. Aszerint, hogy egy szoftver specifikusan mennyire inkább a gép puszta működtetését, avagy az ember által igényelt feladatmegoldást segíti elő, a következő funkcionális csoportokat különböztetjük meg:
Rendszerszoftverek
Alkalmazói szoftverek
A szoftverek kereskedelmi kategóriái
A szoftverek főbb kereskedelmi kategóriáit voltaképpen a tulajdonjogot és a szoftverhasználatot szabályozó licencek alapján lehet felállítani. Első megközelítésben leszögezhető, hogy (kereskedelmi és jogi értelemben) ahány féle licenc, annyi féle szoftver létezik; a licencelés lényegi kitételeit tekintve azonban kialakult néhány közhasznú kategória is:
A szoftver életciklusaA szoftver előállítása termelési folyamat, számítógépes programok előállítására irányul. A termék egy számítógépes program, ami egy feladat megoldására szolgál. A gyártási folyamat felosztható az elemzés, fejlesztés, üzembe helyezés fázisaira. A programozás előtti tevékenységet rendszerelemzésnek nevezzük. 1. lépés: rendszerelemzés A program megrendelője megfogalmazza igényét, hogy mit szeretne a számítógéppel megoldani. 2. lépés: rendszerfejlesztés Az algoritmus az az eljárás, amivel a bevitt adatok felhasználásával a kívánt eredményt megkapjuk. 3. lépés: specifikáció A megbízó, a rendszerfejlesztő, és a programozó együtt megalkotja azt a modellt, ami alapján a tényleges program működni fog. A specifikáció a szakmai nyelv mellett tartalmazza a programozói szóhasználatot a felhasználó számára érthető formában. Ebben leírják:
4. lépés: algoritmus-tervezés A cél a megoldás szerkezetének géptől és programozási nyelvtől független szerkezeti egységet bemutató leírása (szöveges algoritmus, jel-algoritmus). 5. lépés: megvalósítás Ez a programozók feladata. 6. lépés: kódolás A program összekapcsolt utasítások sorozata, ami a programozás terméke. A megtervezett program megvalósítása a programnyelv kiválasztásával történik. 7. lépés: tesztelés Mielőtt a program alkalmazására sor kerül, ellenőrizni kell annak helyességét. A tesztelés a problémamegoldás biztosítéka (íróasztal-teszt, formai teszt, szintaktikai teszt, szemantikai teszt). 8. lépés: dokumentálás A programdokumentáció a program felépítésével és megvalósításával kapcsolatos valamennyi dokumentum gyűjteménye (felhasználói kézikönyv, szemléltetési kézikönyv). 9. lépés: rendszerbevezetés A letesztelt programok üzemeltetésre készek. A rendszerbevezetés az installálással kezdődik. Az üzemeltetőket, a felhasználókat ki kell képezni a program kezelésére, hibák elhárítására. A program üzemeltetése során szükség lehet apró módosításokra. 10. lépés: átadás A felhasználó ekkor ismeri meg a végleges verziót. |
This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.
Mercedes Car
This site monitored by SitePinger.net