 |
del.icio.us |
 |
Digg |
 |
Furl |
 |
|
 |
Rojo |
| Add to OnlyWire |
 |
Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható! |
 |
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. Részletek a cikk vitalapján. |
- Ez a szócikk a biológiai vírusról szól. A „vírus” szó további jelentéséhez lásd: Számítógépes vírus.
Vírusoknak nevezzük a legkisebb ismert mikroorganizmusokat, méretük körülbelül 20 és 400 nanométer közötti. Felfedezésük Ivanovszkij, orosz kutatóbiológus 1892-ben végzett kísérleteihez köthető. Kísérleteiben beteg növények nedvét baktériumszűrőn átszűrte, majd ezzel a szűrlettel egészséges növényeket tudott megfertőzni. Így jött rá, hogy a baktériumoknál kisebb kórokozók is léteznek, miket még fénymikroszkóppal sem lehet látni. Nevük a latin virus, azaz „méreg” szóból ered, mivel felfedezésük előtt egyes vírusos fertőzések baktérium-kórokozóit a kutatók nem találva, feltételezték, hogy e betegségeket nem sejtek, hanem csupán mérgező, élettelen, de valamiképp mégis bioaktív (fertőző) anyagok okozzák.
Élő és élettelen anyagra egyaránt jellemző sajátosságokkal rendelkeznek. Paraziták, önmagukban nem mutatnak életjelenségeket, nincs anyagcseréjük, önálló mozgásra képtelenek. Élő anyagként csak gazdaszervezetben, annak folyamatait felhasználva viselkednek. Így tehát nem egyértelmű, hogy élőlénynek tekinthetjük-e őket.
Egy vírus megfelelő sejtbe jutva, annak működését módosítva több százezer példányban is lemásolhatja magát, ezzel a gazdaszervezet megbetegedését, károsodását okozva. Az új vírusok felgyülemlenek a sejten belül, ami egy idő után felreped és elpusztul.
Sokszorozódásuk: 1. rátapad a sejtre → 2. befecskendezi az örökítőanyagát → 3. átszervezi a gazdasejt működését → 4. a gazdasejt a saját fehérjéjét felhasználva a vírussal azonos új vírusokat termel → 4. a gazdasejt elpusztul és az új vírusok kiszabadulnak, készen a további fertőzésre
Mivel életükhöz szükség van gazdaszervezetre, nem lehettek a legelső élőlények. Valószínűleg sejtekből kiszakadt, elszabadult genetikai elemek leszármazottai. (lásd: Az önző gén)
Tanulmányozásukkal a virológia foglalkozik.
Tartalomjegyzék |
Felépítése
Felépítésükre nem jellemző a sejtes szerveződés. Méretük nanométeres nagyságrendű (20-400 nm), ezért csak elektronmikroszkóppal tanulmányozhatók. Szimmetrikus, kristályos felépítésűek. Egy örökítőanyag-molekulából, ami vagy DNS, vagy RNS lehet, és az azt körülvevő fehérjeburokból (kapszid) állnak. A fehérjeburok jellegzetes geometriája határozza meg a vírus alakját. E körül bizonyos vírusok esetén még egy külső, lipoid jellegű burok is lehet (az ún. peplon, ami a gazdasejtből származik, és a vírus sejtbe történő behatolását segíti).
Fehérjeburkuk szerkezete alapján három csoportba sorolhatók. A helikális vírusok külső fehérjeburka csigavonalban helyezkedik el az örökítőanyag körül. Ilyen pl. a dohánymozaik-vírus. A kubikális vagy köbös vírusok fehérjeburka teljesen szabályszerű, húsz egyenlő szárú háromszöglap által határolt idom (ikozaéder). Ilyen szerkezetűek a herpeszvírusok, a bárányhimlő vírusa stb. A binális vírusok kettős szerkezetet mutatnak. Köbös szerkezetű feji és helikális „farok” részből állnak, amelyhez fehérjeszálak kapcsolódnak. Ide tartoznak a bakteriofágok.
Rendszerezés
A vírusok rendszerezése olyan tulajdonságaik hasonlósága/eltérése alapján történhet, mint:
- a virion morfológiája, alakja
- a virionban jelen lévő nukleinsav típusa,
- a szaporodás módja,
- a gazdaszervezet, tehát a fertőzésre fogékony élőlények és
- az ezekben okozott megbetegedések.
Csoportosítás a fertőzött élőlények alapján:
- bakteriofágok, azaz baktériumokat fertőző vírusok
- növényeket fertőző vírusok
- mozaikvírusok, pl. dohánymozaik
- gyűrűfoltosságot okozók
- állatokat fertőző vírusok okozta megbetegedések:
- állatok
- ember
Védekezés
A vírusok ellen sokáig nem tudtunk gyógyszerekkel védekezni, mert a sejten kívüli vírus semmilyen anyagot nem vesz fel, az átprogramozott saját sejtet pedig a gyógyszer képtelen megkülönböztetni az egészséges saját sejttől. Így vírusfertőzés esetén csak tüneti kezelésre volt lehetőség, mára azonban ez megváltozott, és évről évre egyre újabb antivirális szerekkel bővül az orvostudomány fegyvertára.
Rendkívül primitív életformája miatt képtelen anyagokat felvenni a környezetből, így az orvos által felírt antibiotikumot se. Ezt azért írják fel, mivel a szervezet védekezése legyengül, utat engedve különböző baktériumoknak, miket az antibiotikum hatástalanít.
Antivirális szereket egyes vírusfertőzések megelőzésére és kezelésére lehet alkalmazni. A legelterjedtebben használt ilyen szer az aciklovir, amely szelektíven fejti ki hatását, csak a fertőzött sejtekbe kerül be a virális timidin-kináz (TK) enzim által végzett foszforiláció útján.
A vírusok szaporodásához a legkedvezőbb hőmérséklet a 35-36 Celsius fok, amelyet a szervezet saját hőmérsékletének növelésével lassíthat. A láz tehát természetes védekezési mód, az alacsony lázat ezért nem célszerű csillapítani.
A szervezetnek ismert egy másik védekezési módja is. A huszadik század második felében fedezték fel, hogy a vírussal megtámadott sejt speciális anyagot, az interferont termel, mely a többi sejtbe jutva valamiképp akadályozza azok fertőződését. Az interferonok nagy jelentőséget jelenthetnek a jövőben a vírusok elleni védekezésben. Léteznek interferonos kezelési módok különféle betegségekre, de ezeknek sok esetben súlyos mellékhatásaik vannak.
Források
Dr. Lénárd Gábor : Biológia I.
Lásd még
Külső hivatkozások
Orvostudományi portál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap
