|
Article on other languages:
|
A blog egy olyan periodikusan újabb bejegyzésekkel bővülő weboldal, amely ezek sorozatából áll, függetlenül attól, hogy mi az oldal témája, formája és hogy nyilvánosan elérhető-e. A bejegyzések leggyakrabban – de nem szükségszerűen – fordított időrendi sorrendben vannak. A blogok többsége nyilvános weblapként működik bármely internethasználó által elérhetően. Az eredeti „weblog” kifejezés a „web” és „log” (napló) szavak összetételéből keletkezett, ebből rövidült a mára bevetté vált blog alak. Témája sokrétű: lehet egyszerűen egy interneten közzétett személyes, egyéni napló, de lehet egyéni vagy csoportos politikai véleménynyilvánítás vagy üzleti jellegű kommunikáció eszköze is, és lehetségesek tematikus blogok is (például kifejezetten csak az irodalommal foglalkozóak). Ennek megfelelően a szerzők köre az alkalmi szerzőktől a nagy írói közösségekig, sőt vállalatokig terjed. Sok weblog teszi lehetővé a látogatóknak nyilvános megjegyzések írását az egyes bejegyzésekhez, ami közösségek kialakulásához vezethet. A blogok gyakorlatilag semmiféle formai vagy tartalmi megkötéssel nem rendelkeznek, bár többségük továbbra is hosszabb-rövidebb, döntően szöveges bejegyzésekből áll. A blogok esetében – mint általában a weblapoknál – nagyon jelentős a linkelés lehetősége, amely a bejegyzések kontextusba helyezését segíti elő. A bejegyzéseknek tipikusan permalinknek nevezett saját, állandó és egyedi linkjük van, amelyen hivatkozhatóak. A blogoknál jelentős a hírcsatornák (feedek) használata, amelyek speciális webcímek, és az olvasók számára a feedolvasókon (hírolvasó programokon) keresztül lehetővé teszik a kedvenc blogjaiknak, híroldalaiknak egy helyen való olvasását, illetve az új bejegyzésekről való értesülést. A feedek legelterjedtebb formái az RSS 2.0 és az ATOM 1.0, mindkettő az XML-en alapuló szabvány. Aki blogot kíván indítani, választhat a számos szolgáltató által kínált ingyenes vagy fizetős megoldás közül, de saját maga is üzemeltethet blogmotort, amelyből több nyílt forráskódú, ingyenes megoldás is létezik.
TörténelemA blogolás hajnalaA „weblog” kifejezést Jorn Barger alkotta meg 1997 decemberében.
A rövidebb verziót (blog) Peter Merholz alkotta meg 1999 áprilisában vagy májusában a weblog „we blog” alakra bontásával. Ezt a főnév rövidebb alakjaként és igeként is értelmezték. A használata 1999-ben terjedt el, amit a közel azonos időben megjelenő első dedikált blogfarm-oldalak megjelenése tovább népszerűsített. Evan Williams és Meg Hourihan Pyra Labs nevű vállalata megjelentette a Bloggert, amit a Google 2003-ban felvásárolt. 2003 márciusában az Oxford English Dictionary már tartalmazta a weblog, weblogolás, weblogoló szavakat. A blogolás kényelmessé és elterjedté válásában komoly szerepet játszott Dave Winer. Cégével, a UserLand Software-rel blogmotorként is használható tartalomkezelő-rendszereket fejlesztett, amelyek lehetővé tették a webhez kevéssé értőknek is a publikálást. Winer úttörője volt az RSS formátumnak, jelen volt az XML-RPC protokoll és a távoli publikálást lehetővé tevő MetaWeblog API kidolgozásánál. Nevéhez fűződik az egyik első feedolvasó létrehozása is. A blogolás elterjedéseA blogolás és a civil média nagy lendületet kapott a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után. Az eseményeket megíró civil tudósítók, a terrorizmus elleni háború témáját megbeszélő webnaplók, és a veszteségek feldolgozásában segítő blogok komoly figyelmet kaptak. A kezdetben az Instapundithoz hasonló jobboldali blogokat vonzó témában hamarosan megjelentek a baloldali álláspontot képviselő bejegyzések is, így 2003-ban a Forbes Magazin már a tág értelemben vett "háborús blogokról" közölhetett cikket. Az egyik legelső alkalom, amikor megmutatkozott, hogy a blogok képesek jelentős hatást kifejteni a blogoszférán és a neten túl is, Trentt Lott bukásának ügye. Lott Strom Thurmond előtti tisztelgésként rasszista kijelentéseket tett, ennek nyomán bloggerek korábbi Lott-idézetekkel bebizonyították, hogy nem egyedi esetről volt szó, valamint közreműködtek az ügy napiranden tartásában, amely végül - a hagyományos sajtóban is elterjedve - Lottot a szenátusi többség vezetőjének pozíciójából való lemondásra kényszerítette. 2002-re a blogolás tömegjelenséggé vált, megjelentek az eszközök használatáról és a tartalom létrehozásáról szóló útmutatók, és az egyszerűen kezelhető blogszoftverek is. Az elektronikus közösség építő szerepe is kiemelkedővé vált. A blogoknak mára megszünt a speciális civilújságírói jellege, gyakran újságírók is vezetnek blogot, továbbá annyira alacsonnyá vált a technikai korlát , hogy gyakorlatilag bárki aki egy működő böngészőprogrammal és netkapcsolattal rendelkezik, blogírásra adhatja a fejét. Ez persze ahhoz is vezettett egyúttal, hogy jórészt lehetetlenné vált a blogok tartalmi tipizálása. A blogolás népszerűvé válásaBlogolás és kultúraAzért a blogolás inkább a technológiáról, mint a politikáról szólt, és így a weblogokat és közösségeket működtető eszközök elterjedése összekötötte a blogolást a Nyílt Forráskód mozgalommal. Olyan írók, mint Larry Lessig és David Weinberger nem csak a blogolás népszerűsítésére használták blogjukat, hanem eltérő társadalmi modellek népszerűsítésére is. Az egyik aktuális vita témája az újságírók és a bloggerek körében, hogy a weblogolás mit jelent a hírek megjelenése és a tudósítás szempontjából. Ez a szellemi tulajdonról és a tömegmédia társadalmi szerepéről szóló kérdésekhez vezet. Sok blogger elhatárolja magát a média „fő áramlatától”, míg mások más csatornán kommunikáló média tagjainak érzik magukat. Sok bloggernek nagy tervei vannak, és a blogolást a Nyílt Forráskód Politika részének tekintik, vagy a politikában való részvétel növelésének lehetőségeként, így segítve a vita kereteinek meghatározását. Azonban az intézmények a blogolást a „szűrő megkerülésének” tekintik, és közvetlen üzeneteket juttatnak el a nyilvánossághoz (ld. marketing). Weblogok létrehozása és publikálásaA blogok megjelenése óta számos szoftvercsomag jelent meg, amelyek megkönnyítik a blogok létrehozását. A blogoknak helyt adó oldalak és a webes szerkesztést lehetővé tevő webszolgáltatások megszaporodtak. Ilyenek például a GreatestJournal, Pitas, Blogger, LiveJournal és a Xanga. Sok haladó blogger jobban kedveli a szerver oldali szoftver eszközöket, mint például a Movable Type, bBlog, WordPress, b2evolution, Serendipity és a .Text. Ezek a programok szélesebb körű konfigurálhatóságot és több lehetőséget biztosítanak, cserébe viszont nagyobb tudást követelnek. Ha webes felületet biztosítanak a szerkesztésre, a szerver alapú rendszerek könnyebbé teszik az utazó emberek számára a szöveg létrehozását és szerkesztését. Sokan szeretik megörökíteni utazásukat ún. travelblogokban. Vannak olyanok is, akik PHP, Perl, ASP.NET és egyéb szerveroldali programozási nyelvek segítségével maguk írják meg a saját blog-motorjukat. Míg ezt a legnehezebb létrehozni, a kreativitás teljes erejét magukban hordozzák. A „blogroll”-t és a megjegyzéseket vagy visszajelzéseket szinte mindegyik blog-szoftver támogatja. A blogroll azon blogok listája, amelyekre bármely cikkből hivatkozás mutat. Ez az egyik eszköz, amivel a bloggerek környezetet teremtenek a blogjuknak, mivel kilistázzák azon blogokat, melyek hasonlóak az övékéhez, vagy azon blogokat, amelyek fontosak lehetnek az olvasónak. A blogroll a blogra mutató idézetek számának is mérőeszköze lehet, ami minősíti a blogot, úgy, mint a keresők esetében az oldalra mutató linkek száma. A blogroll másik használati módja a kereszthivatkozás: a bloggerek megállapodnak, hogy egymásra hivatkoznak, vágy másik blogra, reménykedve, hogy rájuk is visszalinkelnek. Weblogok főbb típusaiSzemélyesA köznyelvben sokszor "webnapló". A napló webes változata. Jellemzően egy szerzője van, aki a saját életének részleteit vagy aktuális, konkrét téma szempontjából nem kötött gondolatait osztja meg. Egy webes napló jellemzően a kevés tapasztalattal rendelkező felhasználóknak is lehetővé teszi, hogy bejegyzéseket hozzanak létre és formázzanak. Az emberek leírják a mindennapi tapasztalataikat, érzelmeiket, költeményeiket, írásaikat és gyakran lehetőséget adnak az olvasóknak a részvételre, így megvalósítva Tim Berners-Lee eredeti nézeteit a World Wide Webről, mint közösségi médiumról. 2001-ben a webes naplók iránti érdeklődés drámaian megnövekedett. A webes naplók szerves részévé vált sok fiatal életének. Ők jellemzően az ismerőseikkel való közvetett kommunikációra használják. TematikusA tematikus blog egy adott témára koncentrál, csak abban téve közzé bejegyzéseket. Írói általában otthonosak a témában és saját tapasztalataikat, kutatásaikat osztják meg illetve a témában közzétett más publikációkra reagálnak. A tematikus blogok, a szakmai publikációkkal ellentétben általában személyesebb hangvételűek és szubjektív nyelvezetűek. Sok tematikus blog egy-egy termékkel vagy szűk termékcsoporttal foglalkozik. Gyakori, hogy maguk a termék létrehozásában résztvevők szerkesztenek egy azzal foglalkozó blogot. ElmélkedőAmíg egy személyes weblog elsősorban a mindennapi élettel és eseményekkel kapcsolatos, az elmélkedő kategóriába tartozó blogok a szerzők valamely felvetődő témáról szóló gondolatait tartalmazzák. Ezek általában kevésbé véletlenszerű és többnyire filozofikus témákat jelentenek. Az elmélkedő blogok egyik oldalról természetesen beleolvadnak a személyes weblogokba, másik oldalról pedig a tematikus blogokba. Általában ide tartoznak a politikai blogok is. HaverblogA HaverBlog egy megosztott napló a weben, mely rövid, gyakran frissített bejegyzésekből áll, amit hasonló érdeklődéskörrel rendelkező barátok szerkesztenek. Ezek egy kisebb-nagyobb társaság hétköznapi életével kapcsolatosak, és olvasóközönségük is ugyanez a társaság. A blogregényA naplóba oltott regények komoly hagyományokkal bírnak a prózairodalomban. Késői utódjuk a különleges talajon fejlődő fiktív(?) történetet és szereplőket használó blog, ami folytatásos, naplószerű formában mutatja be a cselekményt. Írója on-line eszközök segítségével azonnali visszajelzést kaphat olvasóitól; az alkotók e szerint is alakíthatják a cselekményt, így kialakítva egy oda-visszaható rendszert, ahol egy szinten túl már megkérdőjeleződik az író és olvasó státusza. (Lásd Inamorati.) HírblogHírkivonatokat tartalmaz egy adott témakörből. Ezek általában rövid összefoglalókat, illetve linkeket tartalmaznak érdekes cikkekre a sajtóból. Közös blogokA közös blogoknak több szerzőjük van. Ez általában egy zárt, pár fős "szerkesztőséget" jelent, de a blog akár teljesen is nyitott lehet, engedve, hogy akárki közzétegyen cikket. PolitikaiA kifejezetten politikával foglalkozó tematikus vagy elmélkedő blogok elsősorban az Egyesült Államokban számítanak népszerűnek. A legtöbbször egy személy a hírekre hivatkozik és hozzá csatolja saját megjegyzéseit, ennél fogva ezek téma szempontjából nem annyira egységesek. A politikai blogok 2003-ban kaptak figyelmet, mivel az egyesült államokbeli jelöltek (Howard Dean és Wesley Clark) is elkezdték használni. Mindketten nagy figyelmet kaptak. Joe Trippi, Dean kampánymenedzsere nagy figyelmet szentelt az internetnek. LeírásblogokOlyan blogok, amik tippeket adnak a felhasználónak vagy leírás formában vezetik végig a felhasználót valamilyen műveleten. Elsősorban technikai jellegű témáknál fordul elő, de itthon népszerűek a konyhai blogok. Ezek jellemzően egy adott étel elkészítésének folyamatát mutatják be, így publikálva a receptet. VállalatiA vállalati blogokat egy adott cég alkalmazottjai vezetik. Jellemzően ezen belül egy a cég által fontosnak tartott témára koncentrál. Ilyen lehet például egy olyan, ami egy adott termékvonallal foglalkozik, vagy valamilyen szempontok alapján vizsgálja a cég termékeit, de gyakoriak azok, amik a termékek használatát mutatja be. Komplex blogA komplex blogok keretében a szerző egy blog alá integrálja különféle tevékenységét, ugyanott - csak más rovatba sorolva - teszi közzé például személyes (magánéleti) bejegyzéseit, szakmai jellegű cikkeit, fotóit, netán közéleti-politikai észrevételeit. A szerteágazó tematikájú komplex blog egyfajta egyszemélyes webújság benyomását keltheti. Gyakorlatilag több különálló blogról van szó, amiket csak a közös megjelenés és jellemzően a szerző személye köt össze. FormátumUgyan a blog szót önmagában elsősorban az írott anyagokra használjuk, formailag a blog ezen túl is sokféle lehet. PodcastA 2000 óta gyors fejlődésen átesett blogok egyik típusa a podcast. Itt a blog szerzője egy hangállományt tesz közzé. Jellemzően kisebb zenei betétek kíséretében hangzik el a bejegyzés. Gyakori, hogy ebben beszélgetőpartnerek is részt vesznek. FotóblogA digitális fényképezőgépek terjedése miatt egyre népszerűbb formátum. A bloggerek csak közzéteszik a képeiket, rövid ismertetőt (jellemzően címet) fűznek hozzá. Videóblog vagy vlogA podcasthoz hasonló, ám itt videófelvétel van a hanganyag helyett. MikroblogOlyan blog, ami rendkívül rövid, egyszerű tartalmakkal operál. A tartalom általában csak egy-egy linkből, pár mondatból, egy képből vagy videóból áll. Általában személyesebb jellegűek. Ennél a formátumnál a használt technika jellemzően a felhasználó felé nagyon egyszerű, sokszor még a hozzászólások sem lehetségesek. A köznapi nyelvezetben általában ide a közösségi kommunikációs oldalakat soroljuk (A Twitter, a Jaiku, a Turulcsirip, a Tumblr vagy az Iwiw üzenőfal), de ide tartoznak még a linkmegosztó szolgáltatások (A Reddit, a Digg vagy a Del.icio.us) is. Általában technikai szempontból a mikroblogok alá sorolják a videóblogokat és a fotóblogokat is. Gyakran használt kifejezések
ForrásokKülső hivatkozások
|
This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.
Mercedes Car
This site monitored by SitePinger.net