Zsargon

A zsargon nem szleng vagy valamiféle csoportnyelv, hanem a társadalomban hierarchikusan elhelyezkedő csoportok olyan tudatos vagy nem tudatos beszédmódja, amely a társadalmi csoport, réteg tagjainak elzárkózási vagy az idetörekvők bekerülési szándékait szolgálja; azaz a zsargont használó személy a nyelvhasználatával (is) bizonyítani kívánja, hogy a számára vonatkozási csoportként funkcionáló közösség normarendszerének birtokában van. A zsargon használatakor a kommunikációval elsősorban a társadalmi hierarchiában elfoglalt (elfoglalni kívánt) hely prezentálása a cél. Ez oly módon történik, hogy a zsargonban beszélő a nyelvet nem a konkrét beszédszituációnak, hanem az általa képviselt csoport normáinak megfelelően használja, azaz a zsargon csak a beszélőnek szolgál, és fittyet hány a hallgatóra. A szociálpszichológia megfigyelései szerint elsősorban azokban a csoportokban jellemző a zsargon használata, „amelyek különösen bizonytalanok saját státusukat illetően, vagy saját státusuk problémája különösen foglalkoztatja őket”. Ezek a csoportok „gyakran vesznek fel zsargonszavakat, egyszerűen saját státusuk szimbólumaként, nem pedig azért, hogy a kommunikációt elősegítsék. Egyes szakmai csoportok és tudományos körök különösen hajlanak az ilyen gyakorlatra.” (Forgács 1996: 147).

Források:

• Forgács József (1996): A társas érintkezés pszichológiája. Budapest. ISBN 963 85632 5 7
• Kis Tamás (1991): A magyar katonai szleng szótára (1980–1990). Debrecen. ISBN 963 471 738 1
• Kis Tamás (1997): Szempontok és adalékok a magyar szleng kutatásához. In: A szlengkutatás útjai és lehetőségei. Szerk. Kis Tamás. (Szlengkutatás 1. sz.). Debrecen. (ISBN 963 472 181 8). 237–296.